Betyártoborzót rendeznek Ópusztaszeren
2011. május 4. 15:39
Az alföldi betyárok és pásztorok világát felidéző betyártoborzót rendeznek szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a rendezvényen akár maguk a látogatók is betyárkodhatnak, de mindenképpen részesei lesznek a szegénylegények és pandúrok harcának.
Korábban
A szervezők felhívták a látogatók figyelmét, hogy az emlékpark skanzenjében törvényen kívüli szegénylegények garázdálkodhatnak. Ha valakit sérelem ér, a községházán a bírótól kérhet orvoslást. Az is előfordulhat, hogy a vendégek összeakadnak a betyárokat üldöző pandúrokkal, és a hirtelen kialakuló tűzharcban egyszeriben puskaporossá válik a levegő.
A délelőtt kezdődő program azonban nem csak a harcról szól. Az érdeklődőket vásári komédia, dudamuzsika, és kézművesvásár várja. A látogatók igazi „betyáros” mesterségeket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki. Megnyílik a kalapos műhely, dolgozik az ostorkészítő, a papucsos, a mézeskalácsos, s az is kiderül, hogyan kerül a díszes pityke a pásztorok ruhájára. Csöppet sem halk bemutatót tartanak a patkolókovácsok, előadás hangzik el a 19. századi Magyarország betyárvilágáról, a Csikótojás Társulat pedig tréfás mesékkel várja a gyerekeket és felnőtteket.
Kicsik és nagyok a betyárpróbákon is számot adhatnak tudásukról: a népi ügyességi, erő- és bátorságpróbákon kiderül százötven, kétszáz év elteltével ki lesz méltó utódja az egykori szegénylegényeknek. Az izgalmakba belefáradt vendégeket pedig a szép csárdásné fogadja a Becsali csárdában, ahol alföldi dudamuzsika mellett falatozhatnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap