7 végzetes pillanat

Csendes Don cenzúrálatlanul

2011. április 11. 10:34 MTI

Először jelenik meg Mihail Solohov (1905-0984) Nobel-díjas szovjet-orosz író Csendes Don című monumentális regényciklusa eredeti változatban, cenzúra és szerkesztői javítások nélkül.


A regényeposz az ukrajnai Harkivban jelenik meg, az első ezer példány a tervek szerint még szombaton kikerül a nyomdából.

Solohov 1926-ban kezdte írni a Csendes Don című nagyszabású regényeposzát, amelynek első és második kötete 1928-ben, a harmadik 1932-ben, a negyedik 1940-ben jelent meg. A szerző egy család életén keresztül mutatja be a doni kozákság, a katonai rendbe tartozó parasztok sajátságos helyzetét. A cselekményt az I. világháborút megelőző években indítva, hősei sorsát a háború frontjain, az 1917-es forradalom és a polgárháború csatáin át 1922-ig követi nyomon.

Az első két kötet megjelenésétől folyik a vita, hogy valóban Solohov, az akkor a húszas évei elején járó, mindössze négy osztályt végzett fiatalember a monumentális regényciklus szerzője, vagy plágiumról van-e szó. A legelterjedtebb verzió szerint az író egy agyonlövetett kozák tiszt szerzeményét tulajdonította el. A regény első két kötetének kézirata, amelyet majd hetven évig elveszettnek hittek, tizenöt évvel Solohov halála után, 1999-ben került elő.

Mint kiderült, mindez idő alatt a kézirat Moszkvában, az író barátja családjának a birtokában volt. A megvásárlásához szükséges összeget az akkori orosz államfő, Vlagyimir Putyin, valamint Viktor Csernomirgyin, volt orosz kormányfő, a Nemzetközi Solohov Bizottság tavaly elhunyt elnöke közbenjárására sikerült összeszedni. A kézirat grafológiai elemzése bebizonyította, hogy valóban Solohovtól származik a szöveg, azonban a szakértői vélemény sem ingatta meg a szkeptikusokat, akik szerint az író a hitelesség kedvéért egyszerűen átmásolta az eltulajdonított regényeposzt.

Majd tíz évig tartott az eredeti szöveg helyreállítása, a cenzori és lektori javítások kiiktatása, a munkát Alekszandr Sztrucskov orosz író, valamint Solohov legidősebb lánya, Szvetlána irányította. Mint kiderült, a lektorok-cenzorok meghúzták a leírásokat, szavakat, bekezdéseket, néhol teljes fejezeteket iktattak ki, így a műből kihúzták a Vesenszkaja kozák településen kitört zendülésnek szentelt részt. Helyenként viszont "pótolták" a szöveget, megjelenítve például a regényben Sztálint.

Alekszandr Sztrucskov író szerint az 1920-as években a szerkesztők nem kímélték a szöveg nyelvezetét, a szerző által használt több ezer kifejezést változtatva meg, e javításoknak "köszönhetően" a doni kozákok szóhasználata helyenként vajmi kevéssé különbözött a pártfunkcionáriusokétól.

Az eredeti változat kétezer szóval lesz gazdagabb. Alekszandr Sztrucskov szerint ezek a változások lehet, hogy első olvasatra észrevétlenek maradnak, de igen fontosak Mihail Solohov és a Csendes Don megértése szempontjából. A kötetet dialektusszótár egészíti ki, s külön felsorolják a regényciklus majd kilencszáz szereplőjét is.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!