Harcolj, mint egy római
2011. április 4. 07:57 MTI
Nem tűnt el nyomtalanul a gladiátorok kora Németországban: sisakban, pajzzsal, karddal harcolnak ma is az edzett férfiak - hetente kétszer munka után Trierben.
Korábban
Az egyébként vendéglátósként dolgozó Jan "Animus" Krüger januárban alapította meg a trieri gladiátoriskolát, ahol az ókori szabályok szerinti harcot tanítja a nem mindennapi sportra vágyóknak.
Az elfeledett tradíciókat felelevenítő Krüger két évvel ezelőtt ismerkedett meg a "gladiátorsággal", amikor a Brot und Spiele (Kenyér és cirkusz) elnevezésű, Németország legnagyobb római fesztiválján először lépett a trieri aréna homokjára.
"Nemcsak izgalmas sport ez, hanem maga a kézzel fogható történelem" - fejtette ki Lennart Gawell, a gladiátoriskola egyik tanítványa. A hétköznapokban gazdasági informatikát tanuló fiatal férfi gyerekkora óta érdeklődött a római történelem iránt. Elsősorban a Trierben megtalálható római kori építmények keltették fel a figyelmét: Trier Németország legrégebbi városa, i. e. 16-ban alapították a rómaiak Augusta Treverorum néven.
Bár a 21. századi gladiátorok felszerelése az eredeti szabályok alapján készül, Krüger szerint "ez sem veszélyesebb sport, mint a kézilabda - zúzódások, horzsolások és egyéb sebek bárhol előfordulhatnak". A fegyverek és a védőfelszerelés az ókori minták alapján készülnek - egy-egy sisak modelltől függően 400-900 euróba (106-240 ezer forint) kerülhet. A pajzsok elkészítéséhez viszont ma már csavarokat és szegecseket is használnak, így nem használódnak el olyan hamar.
"Számomra nemcsak a küzdelemről van szó, hanem át is szeretném adni a tudásomat" - mondta el Krüger, aki tizenkét évnyi, küzdősportok terén szerzett tapasztalattal vágott neki az iskolaalapításnak. A gladiátorképzőben rövid szemináriumokat tartanak cégeknek, illetve egynapos gladiátortábort is rendeznek a kétezer éves trieri amfiteátrumban.
És hogy mi kell ahhoz, hogy valaki jó gladiátorrá váljon? "Elengedhetetlen a küzdősportok illetve a történelem iránti lelkesedés és elkötelezettség. Emellett szükség van egy nagy tapasztalatokkal rendelkező mesterre és sok-sok edzésre. Csak húsz küzdelem után nevezheti magát valaki igazi gladiátornak" - sorolta a kritériumokat Krüger.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap