Folytatódik az Esterházy-kastély felújítása
2011. március 21. 12:18
Aláírták a fertődi Esterházy-kastély felújításának második üteméről szóló támogatási szerződést Fertődön; a második ütemben mintegy 2 milliárd forintnyi európai uniós támogatást költenek egyebek között a főépületben a kínai lakkszoba restaurálására, a bábszínház helyreállítására, új fogadóközpont építésére, továbbá a kastély előtti út lesüllyesztésére és díszburkolására.
Korábban
A támogatási szerződést Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója, Kovács Ákos, a Magyar Közút Zrt. vezérigazgatója és Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója írta alá. A sajtótájékoztatóval összekötött eseményen Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára hangsúlyozta: a múlt örökségének megbecsülése kötelesség, egyben önbecsülés is. Azt bizonyítja, hogy a múlt értékeit megújítva tudjuk továbbadni a következő generációknak.
A kormány támogatja a hazai épített és kulturális–szellemi örökség fenntartható fejlesztését – hangoztatta az államtitkár. Az Esterházy-kastély hasznosításáról újságírói kérdésre válaszolva Szőcs Géza azt mondta, hogy az épület visszanyerheti egykori kulturális jelentőségét, és szellemi kisugárzása révén kiemelt szerephez juthat.
A barokk kastély felújításának második ütemében restaurálják a főépületben a kínai lakkszobát és a porcelánszobát, lefedik a két világítóudvart, a mozgáskorlátozottaknak pedig liftet építenek. Emellett befejezik a bábszínház helyreállítását, amely rendezvényközpontnak ad majd helyet - sorolta Varga Kálmán. A narancsház szintén megújul, a kastély előtti utat az egykori terepszintre süllyesztik le és díszburkolattal borítják. Új fogadóépületet is emelnek, amely nemcsak a kastély vendégeit várja majd, hanem a település és a Fertő-hansági régió kapuja lesz.
Varga Kálmán szólt arról, hogy tervezik a rózsakert és az angolpark revitalizációját az Európai Unió Környezet és Energia Operatív (KEOP) programjának pályázati forrásából és már a kastélyfejlesztés harmadik ütemét készítik elő. Ennek keretében egyebek között a kiskastélyt és a hercegi gyermekek egykori játszóházát rekonstruálnák és nevelési célra hasznosítanák.
Kocsis Ferenc, Fertőd polgármestere az eseményen annak a reményének adott hangot, hogy a megújított kastély fellendíti a kisváros idegenforgalmát, a felújítási munkák és a későbbi működtetés pedig munkahelyeket teremt a településen élőknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap