Denevérek, bűvészek és jéghegyek a második világháborúban
2011. február 1. 10:37
A második világháború idején a britek egy bűvészt szerződtettek, hogy tüntesse el a Szuezi-csatornát a németek szeme elől - írta egy műkedvelő spanyol történész abszurd eseteket bemutató könyvében.
Korábban
Jesus Fernandez spanyol történész-újságíró nemcsak a nagy, sorsdöntő eseményekkel foglalkozik, hanem a szokatlan, humoros, szórakoztató kis történetekkel is, amelyeket a történészek általában kihagynak. "Én ezt is be akarom mutatni, mert sokszor jobban tükrözik a konfliktus emberi oldalait. De ezt mindig annak tudatában teszem, hogy semmi nem feledtetheti, hogy a háború abszolút horror. És mindig tisztelettel bánok az áldozatokkal és a történelemmel" - nyilatkozta.
A hadtörténet legjobb anekdotái című könyve egy sorozat harmadik kötete. Kedvenc történetei közül ebben olvasható, hogy Tokiót ejtőernyővel ledobott denevérekkel akarták felgyújtani; a szicíliai partraszálláskor a szövetségesek létrehoztak egy öszvérekbõl álló ejtõernyõs egységet. Winston Churchill brit kormányfõ olyan tervet akart készíttetni, amely szerint jéghegyet használtak volna repülõgép-hordozónak. A Fehér Házat már-már feketére festették, hogy védjék a repülõk támadásaitól.
Az abszurd határát súrolja - áll a könyvben -, hogy egy vak ember segített az angoloknak megtalálni az Atlanti Falat, hogy óvszereket küldtek a Sztálingrádnál bekerített német csapatoknak. Nem mindennapi a japán Fudzsita Nobou repülős esete sem: 1942-ben kapta feladatul, hogy gyújtóbombát dobjon le egy oregoni erdőre. A tengeralattjáróra, amely elvitte a hely közelébe, kis hidroplánt raktak, ez repítette fel a repülőst a célpont fölé. Két bombát dobott le, amelyek közül az egyik nem robbant fel, a másik pedig hét darab fát gyújtott csak meg. 1962-ben Brookings lakói, akik szemtanúi voltak tettének, meghívták az Egyesült Államokba. Fudzsita elment és egy szamurájkardot ajándékozott nekik. A kard azóta is ott lóg a polgármesteri hivatal falán.
A könyvből az is kiderül, hogy az imázsnak már akkor is nagy fontosságot tulajdonítottak. Hitler például szigorúan megtiltotta Rommel tábornoknak, az Afrika-hadtest parancsnokának, hogy teveháton fényképeztesse magát, mert az volt a véleménye, hogy az effajta különcködés csak az Arábiai Lawrence-féle embereknek való.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap