Lincoln-dokumentumot hamisított egy amerikai történész
2011. január 26. 15:20
Csalással vádolnak egy 78 éves történészt az Egyesült Államokban kollégái: állításuk szerint Abraham Lincoln utolsó intézkedésévé hamisította a polgárháborús elnök egy korábbi kegyelmi rendelkezését.
Korábban
A megvádolt Thomas P. Lowrynak ezt mindössze egyetlen szám átírásával sikerült elérnie. A szóban forgó dokumentumban Lincoln megkegyelmez az unió egy katonaszökevényének. Az eredeti dátum 1864. április 14. Lowry az évszámban a négyest különleges tintával átírta ötösre, ezért úgy tűnik, ez az irat volt Lincoln életének utolsó hivatalos írásos rendelkezése azelőtt, hogy még aznap este agyonlőtte egy merénylő egy színházban.
Az 1998-ban elkövetett hamisítással történelmileg sokkal érdekesebbé tett iraton az ötös szám azonban kicsit sötétebbre sikeredett, ami szemet szúrt egy irattárnoknak és felkeltette gyanakvását. Ebből indult ki az egész ügy, melyet az Egyesült Államok Nemzeti Archívuma a héten tárt a sajtó elé hozzátéve, hogy Lowry az intézménynek január elején tett írásos vallomásában elismerte tettét.
A történész azonban most mindent tagad. Mint mondja, bolond volt, hogy aláírta beismerő vallomását, amit csak azért tett, mert megelégelte, hogy kétórás faggatás után sem hittek neki, holott ő végig azt hajtogatta, hogy nem követett el semmiféle hamisítást. Az okmánytár azonban azt állítja, hogy Lowry nemcsak hogy kész volt vallomást tenni, hanem még arról is beszámolt, hogyan hamisította meg a számjegyet töltőtollal és különleges tintával. Felfedte, hogy mindezzel lendíteni akart pályafutásán, ismertté szerette volna tenni magát.
Lowry szerint ennek semmi értelme, mivel alig ismerik őt. Kollégái azonban azt állítják, hogy igenis lendített Lowry pályafutásán az irat - Lincoln kutatóinak körében legalábbis ismert lett -, és még maga a levéltár is elismeréssel adózott Lowry munkájának.
Az ügyben a vizsgálat folytatódik.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Szoros keleti kapcsolatai voltak a titokzatos tartesszoszi civilizációnak 12:21
- Ősi himnuszkéziratot szolgálatot vissza Németország Lengyelországnak 11:27
- Új DNS-vizsgálattal kutathatják a középkori pergameneket 10:49
- 4800 éves sólepárló központot tártak fel Kínában tegnap
- Több ezer udvari jelentésből rekonstruálták a Mogul Birodalom működését tegnap
- Évtizedekig tartó találgatás után derült fény az angliai „obeliszk” valódi szerepére tegnap
- Viking eredetű szó is található az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban tegnap
- Nem biztos, hogy belterjesség okozta a neandervölgyiek kihalását tegnap














