Visszatérhetnek a Zeppelinek
2011. január 17. 12:26 The Daily Telegraph
Már nem is kell olyan sokat várni, hiszen a legújabb jóslatok szerint 2030-ra hatalmas, környezetbarát, mindennel ellátott lebegő hajókon utazhatunk majd a felhők között.
Korábban
A levegőnél is könnyebb repülés fogalma nem új ötlet, de fejlesztések hosszú ideje – katasztrófák sora óta – nem történtek. 1937. május 6-án a hidrogénnel töltött Hindenburg léghajó 72 utassal a fedélzetén kigyulladt és elégett, miután szerencsésen átrepülte az óceánt. A Zeppelin típusú léghajók használata ezt követően hosszú időre megszűnt, a nagy léghajókat pedig szemétdombra vetették. Igaz, a második világháború alatt is használták őket, de a hidrogéngázt éghetetlen héliummal helyettesítették bennük. Amerika járőrözésre és felügyeletre fejlesztett ki léghajókat, később kisebb széria is készült, melyet főleg reklámozásra vagy városnézésre használtak.
Most, amikor a légterek tele vannak Eurofighter és Dreamliner gépekkel, a léghajó-technológia fejlődése megállt, de ez a stagnálás a közeljövőben változni fog, részben az új építő - és üzemanyagoknak köszönhetően. Működés közben ugyanis az üzemanyag jelenti a legnagyobb költséget. A léghajóknál az emelkedést gáz biztosítja, a repülőkkel ellentétben energia csak az előrehaladáshoz lesz szükséges. Emellett az új energiaforrások, mint például a hidrogén cellák alkalmazásával töredékére csökkenne egy reptér károsanyag kibocsátása.
A forradalom már elkezdődött, néhány hibrid már meg is érkezett. Ilyen a Boeing SkyHook, vagy a British SkyCat, melyek életnagyságú modelljei már repültek is. Ezek a járművek elméletben 500 tonna szállítmány és 5000 utas szállítására lesznek alkalmasak. A hibrid ezen felül bárhol le tud majd szállni, működéséhez nem szükséges kifutópálya. A kérdésre a válasz, hogy vajon miért nem lepték még el az eget ezek a gépek, a fejlesztések és a kutatások árában rejlik. A Pentagon például 1 milliárd dollárt, egyéb cégek pedig körülbelül 400-500 milliót fektetnek az ilyen típusú léghajók fejlesztésébe és előállításába.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
A lehetőség így megvan a légiközlekedés forradalmára, már csak a további fejlesztésekre és tesztekre kell várni – azt azonban türelemmel.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Városliget](/ih0Ax/label/.cut-640x400/813.jpg)
Városliget
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap