2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

A spanyolnátha Budapesten

2011. január 17. 10:06

Selyempapírba csomagolt utcai telefonok, álarc, korán záró kávézók, „numerus clausus” a villamosokon és a temetéseken. Ilyen és ehhez hasonló intézkedések voltak érvényben Budapesten, a rettegett spanyolnátha tombolása idején - derült ki egy a Budapesti Negyedben megjelent tanulmányból.


Magyarországon meglehetősen kevés szakirodalom olvasható az 1918-as spanyolnátháról, annak ellenére, hogy a téma a Távol-Keletről érkező madárinfluenza nyomán egyre nagyobb figyelmet kapott az utóbbi évtizedekben. Géra Eleonóra elsősorban a Fővárosi Közgyűlés jegyzőkönyveit feldolgozva mutatott rá a budapesti vezetésnek a járvánnyal kapcsolatos intézkedései körül kialakult parázs vitáira, az egymásnak feszülő ellentétes véleményekre és a folyamatos bűnbakkeresésre.

A feltételezések szerint a betegséget amerikai katonák vitték magukkal, míg az európai kontinensre Franciaországon keresztül érkezett, onnan előbb Észak-Olaszországba húzódott, majd elérte Svájcot és Németországot. A föld teljes lakosságának 20-40 százalékára kiterjedő pandémia által szedett áldozatok pontos számára csak becslések vannak, de a konzervatív számítások szerint is sokkal több emberéletet követelt (20-50 millió, esetleg 100 millió), mint az első világháború.

Tapasztalati úton felismerték, hogy az ismeretlen kórokozók leginkább a levegőben terjednek, a tünetek a fertőzést követő egy-két napon belül jelentkeznek (erős láz, végtagfájdalom, szövődmények, úgy mint hurutos tüdőgyulladás vagy mellhártyagyulladás). A háború utolsó évében kialakult szappanhiány tovább rontotta a helyzetet; nem tudni, az ún. háborús szappan mennyire pusztította el a mikrobákat, mindenesetre a meleg vizes kézmosás nem használt.

A bizonytalanság oda vezetett, hogy az évszázadok óta használt módszer, a betegek elkülönítésének gyakorlata került bevezetésre. A világháborútól elcsigázott dühödt tömegek tisztánlátását nem segítették a kormányok kommunikációs gyakorlatai, s mindinkább a valós adatok elmaszatolására, a számok szépítésére törekedtek.

Budapest a háború következtében hozott kényszerintézkedések miatt a járvány terjedésének melegágya lett; a tömegközlekedés leamortizálódott gépparkjának legrosszabb darabjait kivonták a forgalomból, ezért az utasok a megmaradt kocsikon voltak kénytelenek utazni, ami növelte a megbetegedés kockázatát. A kényszergazdálkodás az élelmiszerek (jegyrendszer) mellett a különböző ipari nyersanyagokra és késztermékekre is kiterjedt.

Budapesten az influenza spanyol betegség nevet viselő változata járványos formában bizonyíthatóan már 1918 nyarán megjelent, tömeges megbetegedések július közepétől fordultak elő, a második nagyobb hullám szeptember közepén indult meg. 1918. szeptember 30-án ült össze a Budapest Főváros Közegészségügyi Bizottsága, hogy megvitassa a tömeges influenzaesetek kérdését. A bizottsági tagok – akár elismerték a járvány tényét, akár nem – tartottak a járvány kimondásával járó, a közegészségügyi törvényben előírt rendelkezések bevezetésének következményeitől.

A vita végén végül kimondták: súlyos, a korábbi influenzáktól bizonyos tekintetben eltérő járványról van szó; nem keletről, hanem nyugatról érkezett, s nem a szokásos tavaszi-őszi periódusban, hanem nyáron ütötte fel a fejét. Miután bejelentették a járvány tényét, a polgármester rendeletben záratta be az oktatási intézményeket, megtiltotta a látogatást a kórházakban és előírta a fertőzöttek elkülönítését.

A beérkezett jelentések alapján az 1918. október 1-9. közötti periódusban az előző évihez képest tízszeresére nőtt a tüdőgyulladásban elhunytak száma. A Közegészségügyi Bizottság ülése során elhangzott, hogy a betegek 90 százaléka 14-35 év közötti, közöttük a középréteg és a nők vannak felülreprezentálva, amely egyértelműen a jegyrendszer és háború hatásának tudható be. Egyes leírások arról számoltak be, hogy a bejelentettnél ötször-hatszor magasabb volt a fertőzöttek száma, mivel a betegek nagy részét (főleg a szegényeket) egyáltalán nem látta orvos.

A polgármester a belügyminiszterhez folyamadott segítségért, de a kért intézkedések (mozik és kávéházak bezárása) terén csak részsikereket ért el. A hatóságok munkáját a betegek szállítására alkalmas gépjárművek, a kevés orvosság, illetve a kórházi férőhelyek korlátozott száma is nehezítette. A főpályaudvarra napi 10-12 katonavonat érkezett, a közvélemény és az orvostársadalom jelentős része a katonaságot okolta a járvány behurcolásáért és elterjedéséért. A katonaság az orvosokon, gyógyszerészeken és kórházi férőhelyeken (Zita Kórház) kívül egy ideig járműveket is biztosított a betegszállításhoz.

A kórházi ápolók megbetegedése miatt októberre akut betegápoló-hiány lépett fel, a járvány bejelentését követő gyógyszer-felvásárlási láz következtében pedig egyes orvosságok hiánycikké váltak. A Fővárosi Közgyűlés 1918. október 18-án két pont kivételével elfogadta dr. Oláh Dezső ötpontos tervét (száz orvos felmentése a katonai szolgálat alól; az összes színház, mozi és mulató bezárása két hétre, a kávéházak két órával hamarabb történő bezárása; a peronokon egyszerre legfeljebb négyen tartózkodhatnak, a megállók számának lecsökkentése háromra; főiskolák és egyetemek bezárása).

Október első két és fél hetében közel 12 ezer fertőzöttet jelentettek be, közülük hétszázan haltak meg. A miniszterelnök szinte teljhatalommal ruházta fel a polgármestert a járványt érintő döntések meghozatalát illetően, a Közegészségügyi Bizottság pedig járványügyi bizottsággá alakult. Korlátozásokat vezettek be a színházakban és mulatókban, szabályozták a temetéseknél egyszerre megjelenhető személyek számát, de felmerült a nagymisék tartásának felfüggesztése is. A lakosság és a kórházak csak október végén juthattak hozzá a fertőtlenítésre valóban alkalmas kálium- és nátronszappanokhoz, de felvetődött az álarc viselete és a telefonok fertőtlenítése is, amit végül selyempapírral oldottak meg.

Nagymértékben akadályozták a járvány elfojtására irányuló intézkedések végrehajtását, a betegek ellátását az október végén lezajlott fővárosi események. A feszültségek csökkentése érdekében az új miniszterelnök, Károly Mihály gróf 1918. október 31-án hatályon kívül helyezte a színházak, kabarék, mozik, orfeumok bezáratásáról, illetve a vendéglők és kávéházak zárórájának előrehozataláról kiadott rendelkezést.

A látszólagos átmeneti csökkentést, vagy inkább stagnálást követően beigazolódott a járványtani szakaemberek félelme, a fertőzöttek száma ismét rohamosan növekedett. Októberben 21499 fertőzöttet jelentettek be a kezelőorvosok, novemberben 9149 főt. A betegek száma szemmel láthatóan csökkent, a halálozási arány ezzel szemben az előző havi 8 százalékról 9 százalékra emelkedett, december elején pedig elérte a 10 százalékot. Az influenza erősödésének egyik kiváltó oka feltételezhetően valóban a városba érkező fertőzött katonák és menekültek áradata lehetett.

A spanyolnátha-betegek száma december közepén mutatott lassú csökkenést. A városvezetésben egyre inkább a nihilista irányzat kerekedett felül, amely tudomásul vette, hogy a járvány addig nem szűnik meg, amíg mindenki át nem esik rajta. A szakértők többsége úgy gondolta, hogy lassú ütemben, március-április táján ér majd véget a spanyolnátha. A Járványbizottság belátta: az adott körülmények között eredményes intézkedések nem születhetnek, ezért a jövőben megelégedtek a betegek orvosi ellátásának biztosításával, illetve tájékoztató röpcédulák terjesztésével.

A járvány elleni óvintézkedések közül talán a tömegközlekedési eszközök túlzsúfoltságának megszüntetésére bevezetett rendszabályok váltották ki a lakosság legnagyobb felháborodását. Nem hoztak eredményt a sajtóban elhelyezett felhívások, melyekben a lakosságot arra kérték, hogy a közlekedési eszközöket csak indokolt esetben használják. A villamosszerelvényekre spanyolnáthában szenvedő betegek nem szállhattak fel, mégis gyakran előfordult, hogy ölükben influenzás gyermekükkel kétségbeesett szülők kéretőztek fel a kocsikba.

Az influenza A-vírusához sorolt spanyolnátha Budapesten a természet jóvoltából 1919 elején hirtelen véget ért. A spanyolnátha 1919-re datált harmadik fő hulláma 1920 januárjában ütötte fel a fejét, majd a februári tetőzés után gyorsan megszűnt. Az A-vírustörzs H1N1 változata 1957-ig okozott időről-időre újabb járványokat, de ezek súlyossága a betegségen már átesett populáció körében egyre csökkent.

Géra Eleonóra cikke a Budapesti Negyedben

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár