Ókori történelem boroskupákkal
2011. január 13. 17:21 Live Science, MTI
A különböző időszakokból származó antik görög boroskupákon végig lehet követni a változó athéni társasági szokásokat - állítja Kathleen Lynch, a Cincinnati Egyetem ókortudósa.
Korábban
A boroskupákat a társas összejöveteleken, a szümposzionokon a lakoma utáni vidám italozások során használták, amelyeken a szórakoztató előadások mellett a résztvevők egy-egy közösen kiválasztott komoly témáról nyilvános beszédet mondtak. Irodalmi műfaját Xenophón és Platón elképzelt lakomákról szóló írásai teremtették meg. A kupáknak jutott főszerep ilyen alkalmakkor, a szümposzion minden résztvevője azonos mennyiségű vízzel elegyített bort fogyasztott.
Kezdetben ezeken a rendezvényeken kizárólag az athéni elit tagjai vettek részt, majd a szümposzionok "demokratizálódtak", a későbbiekben pedig ismét a kiváltságosok privilégiuma lettek ezek a társas összejövetelek. S ahogy változtak a szokások, változtak a kupák is, amelyek hol egyszerűek voltak, hol díszesek, és némelyek ezüstserlegeket imitáltak.
A vaskorban, i.e. 1100 és i.e. 700 között a szümposzion olyannyira elitrendezvény volt, hogy a leggazdagabbak síremlékein is megjelent a bor elegyítésére szolgáló edény. "Az emberek azt akarták, hogy az utókor emlékezzen: az eltávozott méltó volt a szümposzionon való részvételre" - magyarázta Lynch. A késő archaikus időszak vége felé, i.e. 525 és i.e. 480 között megszaporodott a boroskupák száma, azt jelezve, hogy demokratizálódott a "koktélpartik" gyakorlata. Egy átlagos háztartásban a szümposzionokon használt serlegek száma lényegesen meghaladta a "családi" edényekét.
A klasszikus időszakban, i.e. 480 és i.e. 400 között egyre kifinomultabbá váltak a boroskupák. Ekkor a vörös alakos serlegek voltak a legnépszerűbbek, és az ivóedények egyre karcsúbbá és sekélyebbé váltak. Az athéniak a peloponnészoszi háború borzalmai és a pestisjárvány után kikapcsolódásra, szórakozásra vágytak, és ez meglátszott a boroskupák sokféleségén is. Gyakoribbá váltak a sima, csillogóan fekete agyagkupák, az általánosan elterjedt terrakotta ivóalkalmatosságok a művészi serlegek olcsó utánzatai voltak. Az olcsó utánzatok divatja fennmaradt egészen a késő klasszikus korig (i.e. 400-323), miközben a serlegeken az emberi alakokat girlandok és koszorúk váltották fel.
"Az athéni demokrácia kora leáldozott, és e korszak végén a szümposzionokon való részvétel újból az elit kiváltságává vált" - emelte ki Lynch.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Hendrick Avercamp találkozása a kis jégkorszakkal 09:50
- Már első rendezésével maradandót alkotott Makk Károly 09:05
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.