Felújítják a történelmi Masaryk pályaudvart Prágában
2011. január 4. 13:24 MTI
Nemsokára régi fényében ragyoghat a cseh főváros történelmi és kulturális örökségének számító Masaryk pályaudvar, amelyet jelenleg a felújításra váró, illetve a megőrizhető részek felkutatásának céljából vizsgálnak át a szakemberek - számolt be a Pravo című cseh napilap.
Korábban
A prágai vasútállomás rekonstrukciója azután került napirendre, hogy az ország Főpályaudvarának legfontosabb felújítási munkálatai tavaly novemberben befejeződtek. Az ország legnagyobb vasútállomásaként szolgáló sötét és csúnyácska épületből négy év alatt modern közlekedési- és bevásárlóközpontot varázsoltak.
A részvénytársaságként működő Masaryk pályaudvar fejlesztési vállalat tervei között szerepel az állomás csarnokát befedő tető és annak tartóoszlopainak felújítása, valamint a padló és az alatta futó szennyvízcsatorna-rendszer rekonstrukciója - idézte a Pravo Petr Stahlavskyt, a Cseh Vasút szóvivőjét. A felújítások első szakaszát további munkálatok követik majd, amelyek során a sínek, a vasútpályák és a vontató járművek újulnak meg.
A Masaryk pályaudvar 1845-ben kezdte meg működését, és akkoriban Európa legnagyobbjai közé tartozott. Az elmúlt több mint százhatvan év során összesen hétszer változtatták meg a nevét. Az eredetileg Prágai állomásra keresztelt pályaudvar az 1860-as években a Prágai Állami Pályaudvar nevet kapta. 1919-ben Tomás Garrigue Masarykról, az első csehszlovák elnökről nevezték el.
Öt évvel a kommunista hatalomátvételt követően, 1953-ban a Prágai Központi Pályaudvar lett a hivatalos elnevezése. A kommunista rezsim bukását követően, 1990-ben az állomás visszakapta a Masaryk pályaudvar nevet. A felújított állomás egyik részében egy új vasúti múzeum is helyet kap majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap