2019. tél: Fagyos téli ütközetek

Magyar nemesi család sarja volt a "csehszlovák Rajk"

2010. december 10. 12:19 Katona Csaba

A második világháború utáni csehszlovák–magyar kapcsolatok egyik legmeghatározóbb, nem éppen pozitív figuraként értékelhető személye volt Vladimír (Vlado) Clementis csehszlovák külügyi államtitkár, majd később külügyminiszter, aki főszerepet játszott a két állam közötti úgynevezett lakosságcserében. A sors furcsa fintora azonban, hogy a politikus bár keményvonalas szlovák nacionalista volt, felmenői és rokonai közül számosan (a legtöbben) a "barikád másik oldalán" álltak - derül ki egy, az idén örvendetesen megújult Turul című magazinban megjelent családtörténeti felfedezésből.


Szerepe a mai napig megosztja a közvéleményt

Vladimír Clementis 1902. szeptember 20-án született Tiszolcon (Tisovec, Szlovákia). A helyszín, a gyerekkori környezet meghatározó szerepet játszhatott személyiségének fejlődésében: Tiszolc a 19. század derekától a szlovák nemzeti gondolat egyik fészke volt. Családja az evangélikus felekezethez tartozott, de ő maga édesapja szülőhelyén, Szakolcán (Skalica, Szlovákia) végezte el a római katolikus gimnáziumot. Ezekben az években, különösen 1918 után felerősödött benne az a russzofil érzület, ami családi hagyomány volt a kutatások szerint, ezen túl pedig a szocializmus eszméi iránti mind erősebb elkötelezettség.

Miután Prágában jogot végzett a Károly Egyetemen, Pozsonyban kezdett praktizálni ügyvédként. Elfogadta ugyan a csehszlovák nemzetközösség ideáját, de csak afféle kiindulási alapként, aminek része volt, hogy a nyíltan kommunista és orosz-, azaz: szovjetpárti DAV című lap alapítója lett. Ez hangoztatott kulturális és irodalmi jellege ellenére határozott baloldali ideológiai irányvonalat képviselt, ami mellett Clementis továbbra is szlovák nacionalista érzelmeket táplált.

A Komunistická strana Česko-Slovenska (Csehszlovák Kommunista Párt) tagjaként többször eljutott a Szovjetunióba, ott szerzett tapasztaltai tovább erősítették ideológiai elkötelezettségét. 1935-ben parlamenti képviselővé választották, de 1939-ben – még a Jozef Tiso-féle fasiszta szlovák bábállam megalakulása előtt – nyugatra, Angliába távozott, ahol a BBC szlovák adásánál dolgozott. A magyarokkal való viszonyról könyvet is írt. Emigrációjában nyíltan bírálta a Molotov–Ribbentrop paktumot, a Lengyelország elleni szovjet katonai lépéseket, sőt a finn–szovjet háborút is, ezért 1945-ben kizárták az illegális pártból.

Ám még ugyanezen év áprilisában visszatért Kassára, ahol részese lett a kormányprogram kihirdetésének, majd Jan Masaryk külügyminiszter mellett az államtitkári posztot töltötte be. Ebbéli minőségében részt vett a második világháborút lezáró párizsi béketárgyalásokon, ahol főszerepet játszott a csehszlovák delegációban, következetesen képviselve az ottani magyarság kitelepítésének ügyét (is). Álláspontját kellő mértékben érzékelteti, hogy „hangsúlyozta: amennyiben a népcserére vonatkozó szerződéskötést nem lehet elérni, a csehszlovák kormány fenntartja magának a jogot arra, hogy a magyar kérdést más eszközökkel oldja meg”.

1948. március 18-án, Masaryk rejtélyes halálát (holttestét az ablaka alatt találták meg) követően külügyminiszterré nevezték ki. Ezt a posztot 1950. március 14-ig töltötte be, utódja Viliam Široký lett. Clementist a Rudolf Slánský-féle koncepciós per „burzsoá nacionalisták“ elleni alperében vád alá helyezték, majd halálra ítélték, és 1952. december 3-án Prágában felakasztották. 1963-ban Alexander Dubček rehabilitálta hivatalosan.

Clementis alakjának és tetteinek máig ellentmondásos szlovákiai megítélését jól jellemzi, amit Hamberger Judit írt egy, a személyével foglalkozó kötet ismertetése kapcsán. Eszerint róla „eleddig nem jelentek meg olyan monográfiák, amelyek e politikus életútját történészi objektivitással mutat(hat)ták volna be. […] Az 1950-es évek elejének propagandája szlovák burzsoá nacionalistának nevezte, majd elfeledték; az 1990-es években újra elővették, és kritikátlanul dicsérni kezdték”. Személyisége, politikai nézetei, cselekedetei máig megosztják a (cseh)szlovák közgondolkodást, magyarországi megítélése pedig – teljességgel érthető módon – egyértelműen negatív.

Ami családi viszonyait illeti: édesapja, L’udovít Clementis Szakolcán született 1861. február 25-én. Óturán (Stará Turá, Szlovákia) tanult tovább, közel a cseh határhoz, ahol szinte kizárólag szlovák lakosság élt. Innen került Tiszolcra, ahol aztán haláláig, 1946. február 28-ig élt. Itt tanítóként működött, életrajza pedig kiemeli, hogy a kormányzat által erőltetett magyarosítás éveiben ellenállást tanúsított. Ez a tényező alighanem szintén meghatározónak bizonyult fia, Vladimír életében, aminthogy a szlovák nemzeteszméhez való ragaszkodás tükröződött L’udovít Clementis három fiúgyermeke nevének kiválasztásában is (erről bővebben lásd alább).

Gulyás Pál alapvető munkája ugyanakkor a magyar írók között sorolja fel mindkét Clementist, apát és fiát, pedig még az ő leírásából is kiderül, hogy tollforgatóként is öntudatos szlovákként tevékenykedtek. Eszerint Clementis (Klementis) Lajos evangélikus tanító volt Tiszolcon, a Národne Noviny, a Dom v Škola és a Denica című lapokban publikált, egyebek mellett Suchodolsky L’ álnéven,10 míg Vladimírről azt írja a kötet, hogy 1935-től Pozsonyt képviselte a prágai csehszlovák parlamentben a kommunista párt színeiben, írásai pedig az ugyancsak kommunista DAV című lapban jelentek meg. A fenti, a kutatás által már rég ismert adatok alapján aligha látszott tehát kétségesnek, hogy a szlovák nacionalizmus egyik legmarkánsabb képviselője, Vladimír Clementis régi családi hagyományt ápolt politikusként is következetesen vallott nézetei révén. Csakhogy a kép kicsit módosításra szorul.

A magyarországi történeti irodalom ugyanis régebb idők óta ismer egy ugyancsak Clementis (Clementisz, Clementicz, Klementis, Klementisz) nevű, felföldi eredetű magyar családot, amelynek különböző ágai idővel délebbre húzódtak és az ország más-más vidékein (például Esztergom, Hatvan, Kiskőrös, Gödöllő, Budapest stb.) vetették meg a lábukat. Ennek a Clementis családnak a nemessége, illetve nemességszerző ősük, Dániel armálisa ugyancsak nem volt ismeretlen a szakirodalom előtt.

Kempelen Béla azt jegyezte le, hogy a család nemességét 1651. május 13-án nyerte el, nevezetesen Clementis Dániel és fiai által. A négy fiú neve: Dániel, Márton, János és Mátyás (Daniel, Martin, Ioannes, Matthias, „similiter Clementis”). A kihirdetésre Zólyom vármegyében került sor 1651. december 18-án. A címer leírása: kék pajzsban griff, jobbjában kardot tart. Sisakdísz: a griff növekvő alakban. Takarók: vörös–ezüst, kék–arany. A szertágazó családfa részletes bemutatása nélkül is biztos, hogy az egyébként evangélikus család többsége magyarnak vallotta magát. A családi cimert ugyanezen formában Siebmacher is közölte, és Nagy Iván is feltüntette őket.

De miképp is kapcsolódik össze Vladimír Clementis személye és a magyar nemes Clementis család? A kérdés megválaszolására, egyáltalán felvetésére a puszta véletlen adott lehetőséget: előkerült a Clementis család néhány irata, köztük a fent sokat emlegetett armális eredeti, 17. századi példánya, ezen felül pedig sok más, döntően 18–19. századi irat (végrendeletek, adóslevelek stb.) között számos, a családtagok által készített, rekonstruált családfa. Ezek alapján pedig egyértelműen kiderült, hogy Vladimír Clementis e család tagja volt.

2019. tél: Fagyos téli ütközetek
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!