A testőrírókat bemutató kiállítás nyílt Bécsben
2010. november 30. 13:32 MTI
A 18. századi testőrírókat bemutató kiállítás nyílt Bécsben, a magyar királyi nemesi testőrség egykori épületében, a jelenleg az osztrák igazságügyi minisztériumnak otthont adó Trautson-palotában.
Korábban
A testőrség 1760-as megalapítása után egy évtizeddel Bécs a testőríróknak köszönhetően a magyar irodalmi megújulás egyik központja lett - emelte ki a kiállítást megnyitó beszédében Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára. A hosszú évekre visszatekintő kiváló osztrák-magyar kulturális kapcsolatokat jelképezi a kiállítás helyszíne, a nemesi gárdának, majd évtizedeken át a bécsi magyar kulturális intézetnek helyet adó barokk palota - mondta. Az ünnepségen jelen volt és köszöntőt mondott mások mellett Claudia Bandion-Ortner osztrák igazságügyi miniszter is.
A testőrség Mária Terézia nevéhez fűződő alapításának 250. évfordulójáról megemlékező tárlat a palota egykori ebédlőtermében (Sala terrena) kapott helyet. A márványburkolatú falak között, díszesen festett mennyezet alatt elrendezett kiállítási tárgyak - festmények, metszetek, eredeti nyomtatványok és kéziratok - jórészt a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből kerültek ki.
A bécsi kiállítás egyfajta "szellemidézés", jelképesen újból egy asztalhoz ülteti a testőrírókat - mondta el Benkő Andrea kurátor. A csoport tagjait - Bessenyei Györgyöt, Kisfaludy Sándort, Báróczi Sándort, Barcsay Ábrahámot és társaikat - a terem közepén álló, terített asztalon elhelyezett rövid ismertetők, a korszakot és a testőrírók munkásságát a falak mentén álló tárolókban és paravánokon elhelyezett tárgyi emlékek mutatják be.A barokk építészet egyik legjelentősebb osztrák tervezője, Johann Fischer von Erlach tervei alapján épült Trautson-palotában (más néven Gárdapalotában) kapott helyet az 1924-ben alapított bécsi Collegium Hungaricum is. A magyar kulturális intézet 1963-ban költözött jelenlegi helyére, a Hollandstrasséra, azután, hogy a magyar állam 1960-ban eladta a Trautson-palota épületét Ausztriának.
A magyar testőrírókat bemutató tárlat a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, a bécsi Collegium Hungaricum és az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége közös szervezésében jött létre, az osztrák igazságügyi miniszter és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter védnöksége alatt.
A kiállítás december 10-ig látogatható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.