2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
ITT támogathatsz bennünket

Kádár leányai

2010. november 26. 14:50 Múlt-kor

Gyeses anyukák, pesti udvarlót hajkurászó cselédek, forradalmi ápolónők, pöfékelő traktoros lányok, korparanccsal dacoló lányanyák, országgyűlési képviselőkké vedlett munkásnők - Kádár lányainak sokszínű arcai, avagy nőtörténet nem csak nőknek.


Mint azt Tóth Eszter Zsófia, a héten a boltokba kerülő Kádár leányai. Nők a szocialista időszakban című könyv szerzője a Múlt-kor megkeresésére elárulta, kutatásának célja a szocialista nőtörténet feldolgozása volt. A 2006 és 2008 között íródott tanulmányok mögött megbúvó motivációk részben személyes élethelyzetekre reflektálnak, lévén, hogy a szerző akkoriban több olyan életfázison ment keresztül – például kisgyermekes anyukaként –, amelyről az írások szólnak. Emellett születtek olyan tanulmányok is, amelyek felkérésre készültek el, ilyen például az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója kapcsán írt, a nők ötvenhatos szerepét boncolgató dolgozat.

„Az írások nagy része nem csak nőknek, s nem csak nőkről szól” – ad eligazítást a szerző a könyvet először kezébe vevő olvasó számára. Tóth Eszter Zsófia azt azonban leszögezi, hogy ha már választani kell, akkor tanulmánykötetét inkább a gender-, mint a mikrotörténet eredményei közé sorolná.

A szerző elmondta, hogy az általa is képviselt – Magyarországon lényegesebben kevesebb figyelmet kapó, Nyugat-Európában azonban hosszú múltra visszatekintő – szemlélet a Horváth Sándorral és Majtényi Györggyel közösen, 1993-ban alapított sztahanovista kutatócsoport elindulására vezethető vissza, amely a politikatörténettel szemben a társadalomtörténet primátusát vallotta. Mint azt Gyáni Gábor akadémikus a kötet könyvbemutatóján ezzel kapcsolatban kifejtette, az újfajta látásmód egyik előzményének a második világháború utáni társadalomtörténeti kutatás úttörője, a brit History Workshop csoport fellépése – és az általuk indított lap, a History Workshop Journal – tekinthető, amelynek kinyilatkoztatott jelszava a „történetírás demokratizálódása” volt.

Tóth Eszter Zsófia forráshasználata három csoportra osztható: az életinterjúk, a női magazinok (Nők Lapja) és a korabeli filmek (Vészcsengő, Adj király katonát, Falfúró) elemzése. A szerző több alkalommal, hosszabb időre ültette le interjúalanyait, többször is megszakította az elbeszélést, majd újra elmondatta velük élettörténeteiket. A kutató igyekezett azonosulni beszélgetőpartnereivel, s elsősorban arra koncentrált, hogyan kommunikálnak interjúalanyai. A második és harmadik alkalommal hallott beszélgetéseket összevetetette, majd ezekből következtetéseket vont le – hangzott el a könyvbemutatón.

Így tárul a szemünk elé Éva és Paula története, akik munkásnőkből váltak országgyűlési képviselőkké. A szerző megállapítja, hogy a munkásnők történetének kérdése azért kerülte el hosszú időn át a kutatók figyelmét, mivel nem tudtak sokat hozzátenni a munkásság érdekérvényesítő képességéhez. „A munkásnő országgyűlési képviselők többféle szimbolikus funkciót is betöltöttek a szocialista időszak hivatalos diskurzusában. Nőként az egyenjogúságot, munkásként a társadalmi egyenlőséget szimbolizálták a Parlamentben” – írja a szerző. Az Évával és Paulával folytatott beszélgetések végkövetkeztetése azonban az, hogy ezek a szempontok alig jelentek meg esetükben: csupán parlamenti felszólalásaik során reprezentálták magukat a munkásság tagjaként, s kifejezetten női érdekeket kevésbé képviseltek.

Mint azt a szerző Gyáni Gábor kérdésére elmondta, még egyetemista korában kezdett el interjúkat készíteni egykori munkásokkal, sztahanovistákkal, köztük sok nővel, illetve feleséggel, élettörténetüket pedig rendkívül érdekesnek találta. A későbbiekben érdeklődése nem hagyott alább, kutatásának homlokterébe pedig a nőtörténet került, s disszertációjának témáját is ez adta.

Tóth Eszter Zsófia legfontosabb módszertana tehát az oral history, amelyet maga generál, a kutatás egészére pedig az antropológiai megközelítés a jellemző – mondta el Gyáni Gábor. A másik fontos forrás a női magazinok, elsősorban a Nők Lapja cikkeinek elemzése. Tóth Eszter Zsófia természetesen tisztában volt a korra jellemző cenzurális viszonyokkal, ennek megfelelően kezelte ezeket a forrásokat, ezért elsősorban a nők ábrázolásának megjelenítésére helyezte a hangsúlyt – erre jó példa a Magánügyben rovat, ahol a párt irányelveire fittyet hányó levélírókat az újságíró gyakorta a hivatalos elvárással szembesítette. A szerző azért is választotta a Nők Lapját elemzése tárgyául, mivel a lap nagy példányszámban, rengeteg emberhez eljutott, s benne jól nyomon követhetők voltak a hivatalos diskurzusváltások.

Itt elsősorban két vitát kell kiemelni, a gyermeküket egyedül vállaló „Okos lányok?”, illetve a gyes-neurózissal kapcsolatos „Unalom összkomfortban” című levélváltást. A szerző a lányanyák problematikájáról szólva a Múlt-kornak elmondta, ennek tudatos vállalása főleg az értelmiségiekre volt jellemző, amelyet az 1968-as szellemi mozgalmak katalizáltak. Az „Okos lányok?” vita 1978-ban bontakozott ki, amelyet a lap főszerkesztőjének cikke zárt le, s ebben leszögezi, hogy tíz évvel korábban még nem mertek volna vitát indítani erről a témáról. Szerinte ez kényszervállalás, de hogyha „az anya, aki házasságon kívül gyermeket szül, és felelősen, szeretettel felneveli úgy, hogy sem gyermeke nem károsodik, sem a mások életét nem teszi tönkre, megbecsülést érdemel”.

Érdekes kérdést vet fel Tóth Eszter Zsófia, amikor a férfias foglalkozásokat űző nők kérdéskörét ecseteli. A szerző a Múlt-kornak kifejtette, ezeket a nőket két tényező motiválta, egyfelől az anyagi gyarapodás vágya, másrészt a társadalmi mobilitás lehetősége. A traktoros nőkkel kapcsolatban például elmondta, hogy miközben a gyengébbik nemnek idomulnia kellett a férfias szerepekhez – öltözködésben, szokásokban stb. – otthon egy másik, az anya-és feleség szerep várt rá, amelynek ugyanúgy meg kellett felelni.

„Magyarországon a szocialista időszak hivatalos diskurzusának propagandajelszava volt, hogy a hatalom – a nők egyenjogúságát hirdetve – feltétel nélkül támogatja a nők munkába állását” – írja a kutató. A munkaverseny propagandájában ezért nagy szerepet szántak az élmunkásnőknek is – teszi hozzá Tóth Eszter Zsófia, majd a Weiss Manfréd Művek ünnepi nagygyűlésén felszólaló Ambrus Teréz „kerékpárgyári rohammunkásnőt” idézi, aki 170 %-os teljesítményéért az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat .

A „munka frontján” a férfival teljesen egyenrangú nőket a traktorista nők szimbolizálták, amely ugyanakkor a Rákosi-rendszer egyik túlkapásának, az erőltetett férfiasítás jelképének számított – figyelmeztetett Tóth Eszter Zsófia. A Kádár-rendszerben ugyanezt a szerepet a buszvezető nők töltötték be, de mint a szerző elmondta, csak 1978-ban ülhetett Budapesten a volán mögé az első nő, mivel a technikai színvonal egészen addig azt nem tette lehetővé.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár