Sisi és a vadászat
2010. november 15. 12:45 MTI
A monarchia miliőjét, az egykori vadászatok izgalmát és a Sisi-kultuszt eleveníti fel a ráckevei Savoyai-kastélyban november 15-től egy héten át tartó rendezvénysorozat, melynek díszvendége Habsburg- Lotharingiai Mihály főherceg lesz – mondta el a nagyszabású program főszervezője.
Korábban
Rakszegi Zita előrebocsátotta, hogy a Sisi és a vadászat összefoglaló címet viselő eseménysor célja a történelmi múlt felidézése mellett a határon innen és túl élő diplomaták, üzletemberek, vadászok, illetve a különböző cégek presztizsértékű megjelenésének biztosítása. Természetesen bárki számára nyitva állnak a kapuk, akik például szívesen gyönyörködnének az egész héten látható Erzsébet királyné és a divat című kiállítás darabjaiban, vagy kíváncsiak a kastélyban és annak parkjában lebonyolított rendezvényekre - tette hozzá a főszervező.
A nyitónap szenzációjának ígérkezik az eddig Ráckeve város birtokában lévő 95 éves Sisi-könyv átadása a királyné emlékét hasonlóképp nagyra tartó és ápoló Gödöllő delegációjának - emelte ki Rakszegi Zita, aki szerint a hét folyamán a divatrajongóknak is kínálnak különlegességeket. A Czédly Mónika ruharekonstrukcióiból nyíló kiállításon egyebek mellett Sisi dámalovagló-, koronázási és csillagruháját csodálhatják meg a hölgyek és urak.
Az MTI információi szerint a Magyarországon elsőként kiállított 11 ruhaköltemény egyenesen Németországból, az aichachi Sisi-kastélyból érkezett Ráckevére. A szebbnél szebb öltözékeket felvonultató divatbemutatók (inspirációk Erzsébet királyné ruháira), kamarazenei koncertek és más programok közül kiemelkedik a november 16-i vadászgála, melyen Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg is tiszteletét teszi – számolt be a főszervező. A ráckevei vadásztársaság területén tartott szervezett vadászat élményeiről nyilván szó esik majd a pénteki vadászfórumon is, míg másnap a Sisi-bál teszi fel a hétre a képzeletbeli koronát.
A szervezők várják Rudolf-jelöltek, mesterszakács hölgyek és urak, valamint elsőbálozó párok jelentkezését, hogy tovább fűszerezzék a kulturális és gasztronómiai kínálatot, de adakozásra is nyílik majd alkalom. A november 19-i árverésen tett felajánlásokkal az árvízkárosultakat segítik majd, míg a Sisi-bálon eladott tombolajegyekből befolyt összeget a hátrányos helyzetben élőknek ajánlják fel – mondta Rakszegi Zita.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A „dolgozó nép” ellenségévé kiáltotta ki a kulákokat Rákosi Mátyás
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap