Az északi reneszánsz Rómában
2010. november 2. 13:29 MTI
Kiállítással tisztelegnek Rómában az északi reneszánsz képviselőjeként számon tartott idősebb Lucas Cranach művészete előtt; a német festő alkotásait az olasz kortársak műveivel összehasonlítva mutatja be a Galleria Borghese-ben látható tárlat.
Korábban
Első alkalommal szentelnek kiállítást a reneszánsz bölcsőjének tartott Itáliában a német mesternek. A Cranach - L'Altro Rinascimento (Cranach - Másfajta reneszánsz) című, február 13-ig látható tárlat egyedülálló élményt kínál az ugyanabban a korban, mégis más földrajzi és kulturális környezetben született művek közvetlen összehasonlításával.
Cranach Bölcs Szász Frigyes választófejedelemről festett portréját például Tiziano V. Károly császárt ábrázoló képével együtt állították ki. Az olasz és a német művész 1550 és 1552 között ismerte meg egymást Augsburgban, ahova Cranach az V. Károly fogságába esett szász fejedelmet kísérte el. Tiziano akkor V. Károly német-római császár udvarában dolgozott.
Egymás mellett látható az októberben nyílt kiállításon a német festő Szűz Mária gyermekkel című alkotása és Bellini hasonló című képe, Cranach Szent Jeromosa és Lorenzo Lotto szent-ábrázolása is. "A kiállított negyvenöt Cranach-festmény jól rávilágít a különbségekre. A német festő meztelen nőalakjai az itáliai reneszánszban ismeretlen érzékiséget képviselnek. Mégis látni, hogy Cranach kiemelt figyelemmel kísérte az olasz kortársak munkáját" - mondta Bernard Aikema művészettörténész, a kiállítás kurátora.
A tárlat sajtóbemutatóján Sandro Bondi kultuszminiszter azt hangsúlyozta, hogy a római kiállítás állami támogatás nélkül, kizárólag magán szponzorok támogatásával jött létre. A német reneszánsz festőnek szentelt tárlat az ötödik a Borghese-képtár 2007-ben indított, Tíz nagy kiállítás című sorozatában. A Cranach-tárlatot 2011-ben a Borgiák és az ókor című kiállítás, majd Tiziano-, Dosso Dossi-, Domenichino- és Bernini-tárlat követi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap