Tíz év a Gulagon
2010. október 22. 08:30 MTI
Rózsás János, a jelenleg Nagykanizsán élő 84 éves író, akit sokan csak "magyar Szolzsenyicinként" ismernek, 10 évig raboskodott a Szovjetunióban felépített Gulag-táborokban. A sok szenvedést okozó fogva tartásról, kényszermunkáról és jogtiprásról annak kapcsán idézte fel emlékeit, hogy a magyar rabok hazatérésének 57. évfordulója alkalmából Budapesten, a Gulag-rabok emlékművénél megemlékezést tartott a Gulagon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány.
Korábban
Rózsás úr, hogy kerültek az emberek a második világháború végén Szovjetunióba kényszermunkára?
A háború után a magyar és a szovjet pártvezetők, Rákosi Mátyás és Sztálin megállapodtak abban, hogy a hatályos nemzetközi egyezményekkel ellentétben a Szovjetunió nem enged haza mintegy 650 ezer magyar hadifoglyot, hanem határozatlan időre jóvátételi kényszermunkára fogja őket. Ennek következtében éveket töltöttek ott azok, akiknek sorsáról a fejük felett döntöttek. Az utolsó hadifogolycsoport 1951 decemberében jutott haza Magyarországra.
A szovjetek egyébként hivatalosan "csak" 514 ezer magyar hadifoglyot szerepeltetnek statisztikáikban. Ennek az a magyarázata, hogy 136 ezren még azt sem érték meg, hogy felvegyék őket a hivatalos kimutatásokba, mert éhínségben, tífuszjárványban vagy az erős fagy miatt még azelőtt meghaltak. A másik "lehetőség", hogy az ember a Szovjetunióba kerüljön kényszermunkára, az volt, hogy "málenkij robotra" hurcolták el 1944 decembere és 1945 márciusa között. Ennek a zömét német nemzetiségű vagy német nevű magyarok tették ki, legalább 120 ezer fiatal nőt és férfit vittek így ki egyebek mellett a Don-medence kőszénbányáiba, ahonnan becslések szerint alig a felük tért vissza. A harmadik típus a szovjet törvények alapján elítélt politikai rabok - jómagam is az voltam - kategóriája, ide mintegy 100 ezer ember tartozott, ennek megfelelően deportálták őket a Szovjetunióba.
Hogyan zajlott le a Szovjetunióba, a Gulag-táborokba való kihurcolás?
Mint 1944-ben frontszolgálatra mozgósított levente, harci feladattal bevetett alakulattal kerültem szovjet fogságba, majd katonai törvényszék ítélete nyomán lettem kényszermunkatáborok rabja. A peres eljárás a front mögött zajlott le, futószalagon ítélkező bírák sablonos vádirata alapján, a magyar vádlottak által nem ismert orosz nyelven. Csaknem tíz évig tartó rabságom első két évét Ukrajnában Odessza börtönében, majd Nyikolajev és Herszon munkatáboraiban töltöttem. Aztán éveket raboskodtam az észak-uráli Szolikamszk őserdeiben, és az utolsó négy esztendőt Kazahsztánban éltem le, Karabas és Szpasszk után Ekibasztuz bányászvárosában, ahonnan végül szabadultam. Szolzsenyicinnel Ekibasztuzban ismerkedtem meg 1951-ben, abban a lágerben, ahol az Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregényének történései játszódtak, hitelesen, de megváltoztatott nevekkel.
Milyen munka- és életkörülmények uralkodtak ezekben a kényszermunkatáborokban?
A Gulag kényszermunkatáboraiban egységes munkarend volt érvényben. A lágerparancsnok kiközvetítette a 30 fős munkabrigádokat a közeli munkahelyekre, a munkavégzésükért járó bérből tartotta fenn a tábort, sőt nyereséget is kellett befizetnie az állami kasszába a gazdálkodás eredményeképpen. Napi 12 órai munka volt kötelező, magas teljesítmény megkövetelésével, ezzel szemben az ellátás, ruházkodás, lakhatás és bánásmód körülményei embertelenek voltak, ami magas halálozási arányszámot idézett elő.
Voltak, akik annak érdekében, hogy ne kelljen munkahajcsárok ütlegeitől kísérve, akár mínusz 40 fokban dolgozniuk, dohány-, szappan- vagy hamulevet ittak, hogy belázasodjanak. Mások öncsonkítást követtek el. Az éhség a nikotinfüggőket arra vette rá, hogy napi kenyéradagjuk felét elcseréljék dohányra, mások a lágerek szemétdombjain kotorásztak a konyhai hulladékban, ami vérhashoz és halálhoz vezetett. Olyanok is voltak, akik azért haltak meg, mert sok sós forralt vizet ittak, legyengült szívük azonban nem volt képes átpréselni a szervezeten a sok felesleges folyadékot.
A lágerkörzetekben időnként kénytelenek voltak feljavító lágereket rendszeresíteni a legyengült rabok felerősítésére, munkaképességük növelésére. Bizonyos időközönként orvosi bizottság ellenőrizte, kiket lehetett valamelyik munkatáborba visszairányítani. Ilyenkor a munkaerőt igénylő lágerparancsnok mustrálgatta a rabokat, és fizikai állapotuk alapján döntötte el, hogy elviszi-e őket egy-egy munkakör betöltésére.
Hogyan tudták tartani egymással a kapcsolatot az azonos nemzethez tartozók? Esetleg voltak sikeres szökések ezekből a táborokból?
Mivel elítéltek voltunk, a nemzetiség, sok minden mással együtt, nem számított. Nem mindig volt módunk honfitársainkkal együtt lenni, de igyekeztünk számon tartani egymást, ha arra alkalom nyílt. Az erős őrizet miatt nem volt szökési lehetőség, sikeres próbálkozásról nem tudok. 1949-ig együtt voltunk a lágerekben köztörvényesekkel - a bandák egymás közötti leszámolása kegyetlen volt, de politikai elítélt nem keveredett bele.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A rádióban és a televízió képernyőjén is közönségkedvenc volt Zenthe Ferenc tegnap
- A köztudattal ellentétben erősítette II. András politikáját az Aranybulla tegnap
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt tegnap
- Az 1848–49-es forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó emlékhelyeket keresnek tegnap
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé tegnap
- Az elsők közé tartozott Európában a magyar alapítású Szent György Lovagrend tegnap
- A hagyomány szerint halálában is összekapcsolódott Shakespeare és Cervantes 2024.04.23.
- Szenvedéllyel teli tájakat ábrázolt festményein William Turner 2024.04.23.
