Római romokból építkeztek a honfoglalók
2010. október 20. 11:04 MTI
A tükörhegyi feltárás illeszkedik abba a sorba, amelynek köszönhetően az utóbbi években egyre több részlet vált megismerhetővé az Árpád-kori Törökbálintból - mondta a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának (PMMI) régésze.
Korábban
Kovács Ágnes kifejtette, hogy a két hónapos munka eredményeként tipikus Árpád-kori falurészlet tárult fel, amelyben a három ház mellett gödröket, kemencéket, döngölt agyagpadlórészletet, cserepeket, valamint vaskést, őrlőkövet és vasból készült sarlót találtak, de előkerültek "újrahasznosított" római kori kövek is, mert "őseink szívesen települtek római kori romok mellé, az ott talált köveket pedig felhasználták saját épületeikhez".
A szakember elmondta, hogy három évvel ezelőtt már végeztek ásatásokat Törökbálinton az Égett-völgyben, akkor az Árpád-kori házak mellett templomot és körülötte elhelyezkedő temetőt bontottak ki. A most befejeződött feltárás pontos dokumentációja után a területet visszaadják a tulajdonosnak, a leletek pedig a feldolgozás után raktárba kerülnek - jegyezte meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap