Salétrommal gyógyítottak a 17. századi Amerikában
2010. október 11. 12:09
A gyarmati időben öt csecsemőből egy nem érte meg az egy éves kort, azonban a 17. századi amerikai orvosi feljegyzések rendkívül változatos gyógymódokról - köztük salétromról és mérgező gumókról - számolnak be, amelyek megedzették a gyermekek szervezetét.
Korábban
Dr. Howard A. Pearsonnak az orvosi bizonyítékok szűkösségével kellett megbirkóznia - derül ki a Pediatrics című szakfolyóirat legújabb számában megjelent kutatási eredményekből. A képet árnyalja, hogy akkoriban kevés jól képzett szakember volt a kontinensen, s gyakran papok, illetve politikusok állítottak fel diagnózisokat. Pearson nagy számban talált leveleket egy bizonyos id. John Winthrop-tól, aki egész Connecticut államot ingyen látta el.
Pearson szerint az akkori orvosi konzultációk az email elődjének tekinthetők: a szülők ugyanis gyakran levélben tájékoztatták gyermekeik állapota felől az illetékes szakembereket, akik – köztük Winthrop – szintén levélben adtak lehetséges magyarázatot a betegségekre. Az egyik levélben egy anya négy éves gyermekének intenzív fogromlásáról panaszkodik, mire az orvos megállapítja, hogy az biztosan a lefekvés előtt a gyermek szájába dugott, mézzel és melasszal átitatott cumitól van. Winthrop feljegyzéseiben megemlíti csodaszerét, az antimon és salétrom keverékét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap