2021. nyár: Végzetes asszonyok
ITT támogathatsz bennünket

A koncentrációs táborok előfutára

2010. október 1. 12:41

A 19. században, a császári Németország namíbiai gyarmatán létesítették a világ első valódi megsemmisítő központját, amely a nácik 20. századi haláltáborainak alapjait rakta le. Az ottani borzalmakra a németek sem akarnak emlékezni.


Háromezerötszáz ártatlan afrikait mészároltak le a namíbiai Shark Island félszigetén a császári katonák, több évtizeddel Hitler és nácik hatalomra kerülése előtt, II. Vilmos császár és minisztereinek hallgatólagos beleegyezésével – azonban nem csak ezeknek az embereknek a halála szárad Németország lelkén, ugyanis további több ezer ember lehet eltemetve különböző tömegsírokban a főváros, Windhoek vasútállomása, illetve az ország nemzeti múzeuma alatt.

A herero és nama emberek kiirtását egyszerűen kitörölték a történelemkönyvekből, de egy új, David Olusoga és Casper W. Erichsen által jegyzett munka (A császár holokausztja) most a történelemnek erre a kevéssé ismert epizódjára kívánja felhívni a figyelmet. A szerzőpáros ebben azt állítja, hogy a 20. századi náci büntettek nem tekinthetők elszigetelt jelenségeknek, mivel II. Vilmos „Afrika-politikája” azt mutatta: a faji felsőbbrendűség mélyen be volt ágyazva a német kultúrába, s ezt legalább a 19. századig vissza lehet vezetni.

Hitler még meg sem született, amikor a császári erők 1883-ban már kitűzték zászlajukat Délnyugat Afrika partjaira, s ezzel Namíbia lett a vilmosi Németország első afrikai gyarmata. Egészen addig a gyarmatosítók tiltott övezetként tekintettek az országra, amelynek partja még a legelvakultabb kalandorokat is meghátrálásra kényszerítette. Ennek ellensúlyozására az ország gazdag állat- és növényvilága lebegett a hódítók szeme előtt, amely óriási vonzerőt jelentett a terjeszkedést birodalmi alapelvvé emelt európai nagyhatalom vezetői számára.

A német hiedelmekkel ellentétben a bennszülött herero és nama törzsek nem voltak barbárok, a hererók például fejlett kultúrával rendelkeztek, a nama férfiak pedig kíméletlen harcosok hírében álltak. Az első császári megbízott, Heinrich Göring – Hermann Göring apja – vetette el a genocídium magvait, amely Hitler élettér elméletének (Lebensraum) lakmuszpapírjává vált. Az elméletet Friedrich Ratzel író dolgozta ki még a hetvenes években, aki – Darwin evolúciós elméletét eltorzítva – azt állította, hogy a migráció hosszútávon elkerülhetetlen lesz a fajok fennmaradása érdekében, s ezért meg kell állítani más népek előrenyomulását.

A hererók és namák sokáig ellenálltak, amikor a németek a sivatagba akarták őket száműzni, s még a rengeteg áldozat ellenére sem törtek meg. 1905-re azonban a túlélőknek már nem maradt más választásuk, II. Vilmos pedig császári dekrétumban fogalmazta meg az afrikai földek kisajátítására vonatkozó igényét. Az életben maradtakat koncentrációs táborokba zárták, majd felhasználták őket a gyarmat új vasútvonalainak építéseihez. A férfiakat ekkor rendszeresen megverték, míg a nőket megerőszakolták; a börtönlakók kétharmada az embertelen körülmények következtében másfél év alatt meghalt.

Ekkor egy újabb borzalmas ötlet pattant ki a gyarmatot kormányzók fejéből: a foglyokat vizsgáló egyik antropológus azt tanácsolta feletteseinek, hogy a munkára alkalmatlanokat meg kell gyilkolni, mivel a „létünk függ ettől”. Így született meg az „első holokauszt”, Shark Island pedig a nyugat-afrikaiak legrettegettebb helyévé vált. Egy misszionárius beszámolója szerint egy az éhségtől összeroskadt asszony éppen vízért könyörgött, amikor a börtönőr öt golyót eresztett belé, míg egy másik szemtanú egy nagy terhet cipelő asszony történetét idézi fel, aki miután elesett a homokban, kiváltotta a tizedes haragját, s az ostorral ütni kezdte őt és alig egyéves gyermekét. Ezeket a tehetős német tisztek Kodak kamerájukkal örökítettek meg, majd levelezőlapként – köztük a nők megerőszakolását ábrázolókat is – küldték haza szeretteiknek.

Nem meglepő módon, a foglyok száma meredeken zuhant, sokan éhen haltak – nem egyszer egymást gyilkolták meg az élelemért vívott harcokban –, míg mások az embertelen munkakörülményektől pusztultak el. Két év múlva a tábort bezárták, a foglyok hetven százaléka meghalt. Swakopmund táborában az asszonyokat arra kényszerítették, hogy saját maguk főzzék meg az elhunytakat, akiknek földi maradványait németországi múzeumokba és egyetemekre küldték további vizsgálatok céljából. Shark Island leghírhedtebb orvosa, a 19. század „Mengele doktora”, dr. Bofinger volt, aki egymaga tizenhét – köztük egy egyéves csecsemő – áldozat fejét vágta le, eltávolította és megmérte az agyvelőket, majd alkoholban tárolva a berlini egyetemre küldte azokat, amellyel a namák és a majmok közötti hasonlóságokat kívánta bebizonyítani.

1915-ben Dél-Afrika elfoglalta Namíbiát, a világháború végére pedig szétesett Németország afrikai gyarmatbirodalma; az ország dél-afrikai mandátum alatt 1990-ig Pretoria fennhatósága alá került, s csak ekkor nyerte el függetlenségét. Németország fejlesztési minisztere, Heidemarie Wieczorek-Zeul nemrégiben tiszteletét tette az egykori gyarmaton, ahol bocsánatért esedezett a múltban elkövetett bűnökért, azonban egyetlen szóval sem tett említést a genocídiumról.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. nyár: Végzetes asszonyok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár