Charlie Chaplin tárgyaira csaphatnak le tisztelői
2010. szeptember 21. 12:42 MTI
Charlie Chaplin több mint negyven tárgyát bocsátja árverésre ma és holnap a Christie's aukciósház Amszterdamban.
Korábban
A liciten kínált berendezési tárgyak abból a Le Manoir nevű svájci villából származnak, ahol a világhírű brit komikus 1977-ben bekövetkezett haláláig élete utolsó húsz évét töltötte.
Az aukció legnagyobb tétele egy 4,3 méter hosszú, XIV. Lajos stílusú étkezőasztal a hozzávaló 24 székkel. Chaplin szerette, ha családja e körül az asztal körül gyűl össze. A bútorzat értékét 12-18 ezer euróra (3,4-5 millió forintra) becsülik. Ehhez képest szinte fillérekért, 150-200 euróért tehetnek szert a rendezőként és komponistaként is alkotó Chaplin gramofonjára, amelyekhez régi lemezekből is válogathatnak a licitálók.
A szervezők várakozása szerint magas áron, 4-6 ezer euróért kelhet el a művész szintén XIV. Lajos stílusú, mennyezetes ágya. Ezt használták a The Vagabond című filmben, amelyben Chaplin egy elszegényedett, de úri szokásokat viselő férfit alakított.
Charlie Chaplin 1952-ben költözött Svájcba. Előtte négy évtizeden át az Egyesült Államok volt választott hazája, amelyet az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság munkálkodása miatt hagyott el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap