2022. ősz: Megrázó másnapok
ITT támogathatsz bennünket

Mégiscsak Nagy Sándor apja lehet eltemetve Verginában

2010. szeptember 17. 12:46 Live Science

Újra lángra lobbant a harmincharmadik éve zajló vita, amely arra keresi a választ, hogy vajon a verginai sírban talált csontok Nagy Sándor apjáé, II. Philipposzé, avagy féltestvéré, III. Philipposzé lehetnek-e.

A történészek most azt állítják, hogy a férfi szemgödrénél látható vágás egyezést mutat azzal a történelmi feljegyzéssel, amely szerint II. Phillipposz szemét halála előtt nyílvessző-találat érte. Ráadásul az is erősen kétséges, hogy a testet eltemették, exhumálták, elégették aztán újra eltemették volna; az események morbid láncolata inkább Nagy Sándor féltestvérének és örökösének életére és halálára emlékeztet. Nem várható, hogy a síremlék 1977-es megtalálása óta forrongó vita egyhamar nyugvópontra jusson, de talán közelebb kerülnénk az igazsághoz, ha megtudnánk, kinek a maradványait tartalmazza még a sír.

II. Philipposznak meglehetősen komplikált szerelmi ügyei voltak, életben ötször vagy hétszer nősült. I.e. 336-ban lányának menyegzőjén gyilkolták meg, feltehetően ex-feleségének, Olümpiásznak a parancsára, aki Nagy Sándor anyja volt, de az is elképzelhető, hogy egy a királyi családot érintő nemi erőszak kapcsán fogadott bosszú okozta az uralkodó korai halálát. A merényletet követően titokzatos körülmények között II. Phillipposz utolsó felesége, Kleopátra is meghalt.

Apját Nagy Sándor követte a trónon, majd III. Phillipposz következett, de ő mentálisan nem állt készen az uralkodásra, egy gyermekkori mérgezés következtében – a rossz nyelvek szerint ezt is Olümipiász tervelte ki – ugyanis idegileg teljesen labilis volt, ezért helyette felesége, Euridiké kormányzott. Euridiké 317-ben csatába vezette a makedón seregeket, de őt és férjét Olümipiász foglyul ejtette, aki III. Phillipposzt megölette, míg a királynőt – vélhetően – öngyilkosságba kergette. Az ókortörténészek szerint a királyi párt eltemették, de 4-17 hónap múlva exhumálták.

Amikor a görögországi Verginában először rábukkantak a titokzatos sírra, a régészek meglepődtek a síremlék háborítatlanságán és felszereltségén. Az értékes ékszerek, fegyverek és szobrok mellett a női csontváznak csak egyes részei maradtak meg, de a férfié teljes egészet alkot. A helyszínen talált bizonyítékokra támaszkodva a régészek akkor kijelentették, hogy a földi maradványok II. Phillipposzhoz tartoznak, mellette pedig Kleopátra csontjai hevernek, de később más kutatók Nagy Sándor féltestvérével és annak feleségével azonosították a leleteket.

A nyolcvanas években Jonathan Musgrave, a bristoli egyetem kutatója csapatával rekonstruálta II. Phillipposz arcát, de 2000-ben a Science magazinban megjelent tanulmány szerint a szemüreg körüli vágás és más, a csontokon talált rendellenesség a hamvasztás miatt keletkezett. A cikk szerzője, Antonis Bartsiokas úgy érvelt, hogy az ún. száraz eljárás (amely ellentétes a „zölddel”) következtében a hús levált, mielőtt a hamvasztás megtörtént volna, a testet pedig eltemették, később exhumálták, elhamvasztották majd újra eltemették.

Ezt az elméletet Musgrave többször is megcáfolta, s a csontokon történt elváltozások mellett kiemelte a kulturális tényezők jelentőségét, mondván, az ókori görögök undorodtak az oszlásnak indult test exhumálásától, ezért sokkal inkább valószínű, hogy Euridikét és III. Phillipposzt ugyanúgy égették el, mint Kleopátrát vagy II. Phillipposzt – röviddel haláluk után. Musgrave kitart nézete mellett, szerinte az uralkodót hússal a csontokon égették el, bár Bartsiokas szerint ez még nem zárja ki, hogy a csontok III. Phillipposzhoz tartoznak, s további kérdéseket vet fel, hol lehet eltemetve Euridiké anyja, akiről a források megjegyzik, hogy együtt temették el a királyi párral.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. ősz: Megrázó másnapok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár