Restaurálják a nagyváradi színház "időkapszuláját"
2010. szeptember 7. 15:32
Az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) restaurálják a nagyváradi színház felújításakor előkerült "időkapszulát", melyet a színház 1900. október 15-iki avatásakor helyeztek el.
Augusztus 30-án került a könyvtárba az "időkapszula", melyre egy héttel korábban a felújítás alatt álló Nagyváradi Állami Színház előcsarnokában bukkantak. A lelet 110 éves iratokat tartalmaz, melyek halaszthatatlanul restaurálásra szorulnak. Mivel megtalálásakor a henger alakú fémtartály fedele már sérült volt, Nagyváradon nem nyúltak hozzá a dokumentumokhoz, a város alpolgármestere, Bíró Rozália az OSZK segítségét kérte.
Budapestre érkezésük óta a dokumentumokat ellenőrzött körülmények között kivették a fémhengerből, így megkezdődhetett az állapotfelmérés és konzerválás első fázisa. Kiderült, hogy a lelet öt papírdokumentumból, egy pergamen oklevélből, valamint egy külső, ezeket összefogó, viaszpecséttel ellátott borítópapírból áll. A pecséten "Nagyvárad város közönsége" felirat található, a pergamenből készült, kéziratos Zárkő elhelyezési oklevél szövege aranyozással és színes festéssel készült.
A papír iratköteg öt, külön címmel ellátott ívet tartalmaz. A színházépítésre felügyelő bizottság, a Nagyvárad város színügyi bizottsága, a Nagyvárad város törvényhatósági bizottsági tagjainak névsora az 1900 évre, a Nagyvárad város tanácsa az 1900 év október havában, illetve a Jegyzőkönyv (326/12379) című ívek konkrét szöveges tartalma egyelőre nem ismert, hiszen a szigorú konzerválási feltételek miatt, illetve a további sérülések elkerülése végett az összetapadt lapok szétválasztása csak a fokozatos kezelések után következhet - mutatnak rá a közleményben.
A henger alakú bádogszelencét, mely 1900. október 15-én került a Szigligeti Edéről elnevezett színház megnyitása és rendkívüli díszközgyűlése alkalmából egy úgynevezett zárkő alá, a korabeli napilapok tudósításai szerint egy üvegtartálynak is védenie kellett volna. Ennek nyomait azonban a helyszíni kiemelés nem igazolta.
Mind a pergamenoklevelet, mind pedig az iratokat a hengerbe bejutó nedvesség, baktériumok és penészgombák károsították, melynek hatására a lapok meggyengültek, szélük hiányossá, szakadozottá vált. A lapokon az írás teljesen elhalványult, több helyen penésztelepek, a fémdoboz és a papíranyag rátapadt törmelékei takarják. A nedvességnek, illetve a kiemelést követő megváltozott klimatikus viszonyoknak köszönhetően az ívek szétmállanak, bizonyos helyeken a papírállapot visszaállíthatóságát is veszélyeztetve.
A nehézségek ellenére az OSZK reményei szerint az ősz folyamán a könyvtár szakértőinek sikerül a kapszulában talált dokumentumokat restaurálni, így azokat jövő év elején - a felújítás alatt álló váradi színházépületben zajló munkálatok befejezésekor - vissza tudják szolgáltatni Nagyváradnak. A restaurálás végeztével a magyar nemzeti könyvtár Színháztörténeti Tárában is elhelyeznek egy másolatot a kapszulában talált dokumentumokról, ily módon biztosítva a magyar kultúrtörténet e szeletének kutathatóságát Magyarországon is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard tegnap
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna tegnap
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit tegnap
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás tegnap
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor tegnap
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó 2024.12.02.