Gótikus megújulás Sopronban
2010. augusztus 16. 15:26 MTI
A soproni Fő téren álló bencés templom és a hozzá kapcsolódó kolostor eddig nem látogatható értékei, az ősszentély, a sekrestye, a kerengő és a káptalanterem is feltárulnak a látogatók előtt a rövidesen kezdődő rekonstrukció nyomán - mondta Hortobágyi Cirill pannonhalmi bencés perjel a vasárnapi projektnyitón.
Korábban
A gótika és a barokk jegyeit viselő műemlék építészeti és történelmi értékeit a felújítást követően interaktív állandó kiállításon mutatják be. A beruházással a műemlékegyüttes turisztikai vonzerejét kívánják növelni - foglalta össze a projekt célját a perjel. A projektismertetőt a templom búcsújára, a Nagyboldogasszony-napi ünnepi megemlékezésre időzítették.
Horváth László templomigazgató közölte: az építészeti örökség megóvásához, az épületegyüttes értékeihez méltó környezet visszaállításához 164,6 millió forint támogatást nyertek a Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretében. A támogatás a teljes beruházás közel 83 százalékát fedi le, a fennmaradó részt a tulajdonos Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság teszi hozzá. Ebből a forrásból állítják helyre Sopron legkorábbi ismert miséző helyét, megnyitják a káptalanterem kerengőre néző gótikus ablakait, újranyitják a Kapisztrán Szent János gótikus szószék feljáratát, és múzeumi üzletet is létesítenek.
A rekonstrukciót követően állandó kiállításon ismertetik a templom és a kolostor történetét az érdeklődőkkel. A műemlékvédelem oltalma alatt álló környezetben korszerű, interaktív bemutatási módszereket alkalmaznak. A szakrális épülethez kapcsolódó kolostor kerengőjében részben a ferences, részben a bencés múlt főbb történéseit tárják a látogatók elé, mivel a templomban négy évszázadon keresztül a ferencesek, majd 1802 óta a bencések szolgálnak.
A templomhajó alatt épülő kiállítótérben helyezik majd el a régészeti feltárás során előkerült, évszázados tárgyi emlékeket. Gabrieli Gabriella soproni régész elmondta: az egyik legkülönlegesebb lelet egy 16. századi női viselet, amely aranyszállal átszőtt kelméből készült. Ehhez hasonló tárgyi emlék a szakma ismeretei szerint mindössze kettő van Magyarországon. Az állógalléros, duplaujjú viselet vizsgálatát a Magyar Nemzeti Múzeumban textiles restaurátorok végzik.
A bencés Kecske-templomot - amely elnevezésében a 14. századi építtető, Kecskés-családról emlékezik meg - gótikus stílusban építették, a későbbiekben részben barokk stílusban átalakították. A falak történelmi eseményeknek is helyet adtak: ott koronázták királlyá 1625-ben III. Ferdinándot.
A beruházással a tervek szerint jövő őszre készülnek el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap