Robin Hood, a középkori gengszter
2010. július 23. 09:53
Robin Hood inkább egy középkori Don Corleone volt, semmint egy hitehagyott altruista, ahogyan azt milliók hiszik a világon – így jellemzi legújabb könyvében a tolvajok fejedelmét a brit Angus Donald.
Korábban
Donald jelenleg egy ötrészes Robin Hood-regényen dolgozik, amelynek első kötete, A törvényen kívüli 2009 júliusában jelent meg, míg a harmadik keresztes háborúban játszódó A szent harcos július 22-én került a polcokra.
A regényíró a Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy művében egy autentikus Robin Hoodot akart megformálni, amellyel a Hollywood és a különböző könyvek által kreált tiszta, erkölcsileg romlatlan hős karakterét kívánta ellensúlyozni. Az Európa egyik legnagyobb könyvfesztiválján, a gijoni Semana Negrán tartott beszélgetésen az író elmesélte, hogy amikor elkezdte olvasni a sherwoodi hősről szóló balladákat – köztük az egyik legkorábbit, az 1450-ből származó Robin Hood és a szerzetes címűt –, akkor egy sokkal sötétebb, erőszakosabb kép tárult a szeme elé, mint amely a képzeletünkben él a szegények oltalmazójáról. Ezekben a feljegyzésekben nem lelünk a nyomára a jótevő, igazságos Robin Hoodnak, aki sokkal közelebb áll a rablógyilkos karakteréhez – mondta az író.
„Sötét és erőszakos ember, de a becsületkódex szerint cselekszik. A kapcsolat akkor ötlött az eszembe, amikor már a sokadig alkalommal néztem a Keresztapa című filmet, s láttam Don Corleonét, aki ugyanúgy viselkedett, mint egy hűbérúr” – vont párhuzamot Donald. Az író hozzátette, hogy igyekezett annyira hiteles lenni, amennyire csak lehetett; a mű a 12. század végén kezdődik, amikor Angliában nem voltak még szerzetesek, ezért az író Tuck szerzetest is inkább „Frere” Tucknak nevezi (a frere szóból származik az angol friar, szerzetes szó).
A szent harcos című műben Oroszlánszívű Richárd oldalán Robin Hood akaratán kívül érkezik meg a Szentföldre, s óriási csatát vív Szaladinnal, de – amellett, hogy valaki meg akarja ölni a tolvajok fejedelmét – rengeteg cselszövésről és további küzdelmekről is olvashatunk a könyvben. Donald elmondta, hogy a húszéves újságírói karrierje is rányomta a könyvre a bélyegét, az író szerint ugyanis az Afganisztán töltött évek során látott vérontás tapasztalatai A szent harcost is színesítette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.