2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Átmeneti levéltárban őriznék a kormányzati iratokat

2010. július 12. 08:08 MTI

A Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgató-helyettese szerint a nyugat-európai minták alapján átmeneti levéltár létrehozására lenne szükség Magyarországon is a kormányzati iratok kezelésére.

Szabó Csaba szerint ezt támasztja alá az a legutóbb napvilágot látott eset is, hogy a korábbi kormányzat egy gazdasági társaságnak adta ki a kormányülések hangfelvételeinek kezelését, konvertálását.

A főigazgató-helyettes elmondta: az átmeneti levéltár lényege, hogy mintegy 4-5 év után az államigazgatásban keletkező iratok az átmeneti levéltárba kerülnének, ahol azokat szakavatott levéltárosok kezelhetnék a jogszabályban rögzített 15 évig, majd "a levéltárérett iratok" átkerülnének a MOL-hoz végső megőrzésre. Az átmeneti levéltár mindenhol a nemzeti levéltár része - tette hozzá. Így megvalósulhatna az olcsóbb állam és hatékonyabb közigazgatás - jelezte a főigazgató-helyettes.

Szabó Csaba a tárolandó iratmennyiség érzékeltetésére elmondta, egy minisztériumnál egy év alatt átlagosan közel száz folyóméternyi anyag, mintegy ezer doboznyi irat keletkezik, s ezt kell megszorozni a mintegy négyszáz államigazgatási, kormányzati szerv számával. Kiemelte: Magyarországon közel 3500 magáncég foglalkozik iratőrzéssel, s nagyon sokan állami iratokat is őriznek. Ezt pedig nehezményezik, mert az állam felelős a saját maga által keletkeztetett iratokért.

Az állami felelősség azonban nem érvényesül, ha magáncégek foglalkoznak az állami iratokkal - jegyezte meg, hozzátéve: sokszor ezek az iratokat istállóban, bányákban őrizték. Jelezte, hogy javaslatukkal megkeresték a jelenlegi kormányzatot is. Kitért arra, hogy a levéltári törvény értelmében a közigazgatási szerveknek 15 év után kell átadniuk az általuk keletkeztetett iratokat a levéltár számára.

A kormányülések hanganyagai korábban titkos minősítésűek voltak, ezért a hanganyagok csak a minősítés lejárta után kerültek volna levéltárba. Szabó Csaba azt mondta: arról semmit sem tudtak, hogy a szocialista kormányzás vége felé Tordai Csaba államtitkár felülvizsgálta a kormányülések anyagát, feloldotta a titkos minősítést és kiadták egy magáncégnek a hangfelvételek kezelését, konvertálását. Erről a levéltárat nem tájékoztatták, a sajtóból értesültek a hírről. Már korábban az adatvédelmi ombudsmanhoz is fordultak hasonló ügyben, várják a válaszát - jegyezte meg.

A főigazgató-helyettes kifejtette: a levéltári anyagokat jelenleg három telephelyen őrzik, ebből kettő a budai Várban, s egy Óbudán van. Négy év múlva a MOL raktárkapacítása valószínűleg betelik, a kormányzatnak mindenképpen lépnie kell majd, s ezért azt javasolják, hogy az egyik vári épületet, egy kilencezer négyzetméteres ingatlant visszaadhassák az államnak. Óbudán pedig kialakítanák az átmeneti levéltárat. Cserébe a frekventált ingatlanért és az állam számára költséghatékonyabb átmeneti levéltári szolgáltatásáért egy új levéltári épületet szeretnének kérni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár