Kétszer népesítették be Amerikát
2010. június 16. 17:05
A korai amerikaiak koponyái alapján valószínűnek tűnik, hogy az Újvilágot Ázsia felől két hullámban népesítették be.
Korábban
A brazil, chilei és német paleoantropológusok több tucat, legalább 11 ezer éves koponyát hasonlítottak össze több mint 300, későbbi maradvánnyal. Ennek során kiderült, hogy igencsak valószínűtlennek tűnik, hogy a mai indián populáció ősei az első hullámban érkezhettek volna. A korai és kései őslakosok közti különbség ugyanis olyan nagy, hogy csak két külön bevándorlással magyarázható.
Ezek szerint mindkét csoport ugyanott, a Bering-szoroson át, ám míg az első hullám Északkelet-, addig a második Kelet-Ázsia felől érkezhetett. A kutatás egyik résztvevője, Katerina Harvati, a németországi Tübingeni Egyetem munkatársa hangsúlyozta: bár az eredmények nem zárják ki, hogy csak egy migrációs hullám létezett, feltételezhető, hogy az Újvilág meghódítása összetettebb folyamat volt, mint azt eddig hitték. Theodore Schurr, a Pennsylvaniai Egyetem molekuláris antropológusa elismeri a mostani munka igényességét és teljességét, noha saját genetikai kutatásai az egyhullámos bevándorlást támasztották alá.
Schurr kész elfogadni, hogy több ütemben, különböző időpontokban történhetett mindez, azonban felhívja a figyelmet a paleoamerikai koponyák kevés darabszámára a vizsgált mintán belül. Szerinte félő, hogy azok nem tükrözik a korai amerikaiak valós morfológiai és genetikai sokféleséget. A téma vizsgálhatóságát azonban komolyan hátráltatja az ősi DNS-ek hiánya, amelyek alig őrződtek meg az utókor számára.
A floridai tudósok modellje lényegesen hosszabb, generációk ezrein át zajló, háromrészes folyamatot valószínűsít. Eszerint nagyjából ötvenezer éve egy jóval nagyobb, 1000-5000 fős csoport elszakadt az ősnéptől és északkeleti irányba kezdett vonulni. Leszármazottaik a népvándorlás második szakaszában, kb. 40 ezer éve érték el "Beringiát", a mai Bering-tenger északi részét, amelyet akkor még füves sztyeppék borítottak és mamutok, bölények és rénszarvasok laktak.
Testing Evolutionary and Dispersion Scenarios for the Settlement of the New World
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap