Vándorkiállítás Széchenyi közlekedési vívmányaiból
2010. május 25. 09:46 MTI
Korhű dokumentumok, illusztrációk, képek mutatják be gróf Széchenyi István életét és munkásságát egy közlekedési szakemberek által összeállított vándorkiállításon, amely a tervek szerint középiskolákba és egyetemekre is eljut majd.
Korábban
A szervezők közlése szerint a kiállítás anyagát a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ szakértői állították össze. Az ötlet a KKK hidakkal foglalkozó osztályának egy közelmúltbeli rendezvényén merült fel, amelyet Széchenyi halálának 150. évfordulójára emlékezve tartotta. A 6. Hídműhely Szimpózium húsz előadásból álló programja a legnagyobb magyar közlekedésügyről megfogalmazott gondolatai köré szerveződött.
A kétnapos rendezvény több helyszínen zajlott. A közlekedés 150 évvel ezelőtti helyzetéről és a közúti közlekedés aktuális kérdéseiről a Magyar Tudományos Akadémián megtartott előadásokon volt szó. A folyamszabályozás fontosságáról, valamint a hajózás megteremtéséről és mai helyzetéről szóló előadásokat stílszerűen a Duna vizén, a Zsófia főhercegné nevű hajón hallgathatták meg a résztvevők. Végül a hazai vasúti közlekedés fejlődésének érdekességeiről, valamint a vasúti közlekedés jövőjének lehetőségeiről a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban és a Vasúttörténeti Parkban értesülhettek a szakemberek.
Az előadásokon szó esett a gróf életének néhány érdekességéről is, többek között arról, hogy Széchenyiben egy családi tragédia kapcsán vetődött fel a Lánchíd megépítésének gondolata. "…. A gróf 1820. december 29-én édesapja temetésére sietve nem tudott átkelni a Dunán. Egy hét múlva kijelentette, hogy egy évi jövedelmét lenne hajlandó áldozni egy Buda és Pest közt építendő állóhídra" - idézi a közlemény.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap