Nofertiti Berlinben marad
2010. május 20. 12:36 MTI
Visszautasítja Egyiptomnak a Nofertiti-mellszobor visszaadására irányuló követeléseit a német kulturális miniszter.
Korábban
"Nofertiti büsztje Berlinben marad!" - jelentette ki Bernd Neumann. Elmondta: a berlini Neues Museum egyiptomi gyűjteményének legnagyobb kincse 1913-ban egy ásatás után a leletek elosztásával jogosan került Németországba a Német Keleti Társaság, majd a porosz állam segítségével. Neumann hangsúlyozta: "Ez kétségtelenül bizonyítható dokumentumokkal is. Egyiptom követelései nélkülöznek minden jogi alapot".
Záhi Havvász, az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács főtitkára korábban már követelte, hogy Németország adja vissza az országnak a több mint háromezer éves mellszobrot. Múlt héten bejelentette: hamarosan hivatalos kiadatási kérelmet fog benyújtani.
Neumann szerint az 1913-as leletelosztás folyamatát és kimenetelét a Porosz Kulturális Örökség Alapítvány már többször bemutatta és részletezte. Hangsúlyozta: akkoriban megegyeztek abban, hogy a német régészcsoport a leleteket két részre osztja, az egyiptomi kormányt képviselő régészek pedig kiválaszthatják az egyik részt. Az egyiptomiak a Nofertiti díszes mellszobrát is tartalmazó leleteket a németeknek adták, így a büszt jogosan van Berlinben.
Havvász korábban úgy nyilatkozott, véleménye szerint a mellszobor csalással és a valóság elkendőzésével került Németországba, mivel Ludwig Borchardt, a büszt megtalálója kevésbé jelentős felfedezésként próbálta feltüntetni a szobrot, hogy ne legyen akadálya Berlinbe szállításának. Megtévesztésül azt jegyezte fel, hogy a királyné szobrának mészkő feje egy hercegnő festett gipsz mellszobra - állt a Havvász által még decemberben kiadott korábbi közleményben. A Porosz Kulturális Örökség Alapítvány vitatja Havvász állítását.
A büszt egy szobrásztanulmány, amely Thotmesz egyiptomi szobrász amarnai műhelyéből származik. Nofertiti (jelentése: "a szépség megérkezett") a XVIII. dinasztia idején uralkodó IV. Amenhotep, a későbbi Ehnaton fáraó felesége volt. Életét és sorsát számos rejtély övezi, ahogy semmi biztos nem ismert családjáról sem.
A szenzációs leletet James Simon berlini mecénás 1913-ban szerezte meg Egyiptomban Ludwig Borchart régész feltárásai nyomán. Az egyiptomi kormány már a múlt század húszas éveiben visszakövetelte Berlintől a mellszobrot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap