Előkerültek Hitler titkos szerelmének levelei
2010. április 13. 14:22 MTI
Adolf Hitler titkos szerelmének, Inge Ley német színésznőnek a levelei kerültek nyilvánosságra Szlovákiában, ahol egy magángyűjtő harminc éven át rejtegette azokat.
Korábban
A levelekről a Pravo című cseh napilap egy szlovák újságra, a Novy casra hivatkozva számolt be. A lap szerint az írások sokat elárulnak a harmadik birodalom vezetőinek életéről és a színésznő Hitlerhez fűződő viszonyáról. A mintegy száz levelet egy bizonyos Fridrich Neuhaus őrizte meg, aki 1972-ben költözött át az akkori Nyugat-Németországból a kelet-szlovákiai Csorbára (Strba), és most kávéházat üzemeltet a magas-tátrai üdülőhelyen.
Hitler titkos szerelme, a berlini Opera színésznője Robert Leynek, a náci Németország összes alkalmazottját tömörítő szakszervezet, a Német Munkafront (Deutsche Arbeitsfront) vezetőjének felesége volt. A levelek tanulmányozása után Neuhaus arra a meggyőződésre jutott, hogy Hitler szerette Leyt, még Eva Braunnál is jobban, akit a háború végén, néhány perccel együtt elkövetett öngyilkosságuk előtt feleségül vett.
"Ley gyakran kimaradt. Egy nap, amikor hazaért, nem találta otthon a feleségét. Vágyait követve Inge elhagyta, hogy újra együtt lehessen Hitlerrel alpesi üdülőjében, Obersalzbergben" - idézte az újság a 67. életévében járó gyűjtőt.
Miután Inge Ley visszament férjéhez és három gyerekéhez, farkaséhség (bulimia) kezdte gyötörni és úgy döntött, hogy kezelteti magát. A kétség, hogy együtt maradjon-e zsarnok férjével vagy kösse össze életét Hitlerrel, azonban felőrölte idegeit, és 1942 decemberében agyonlőtte magát - írta a Pravo.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap