Előkerült a festőzseni sörpincéje
2010. március 29. 08:06 MTI
Idősebb Lucas Cranach német festő (1472-1553) egyik házának kőmaradványaira bukkantak régészek Wittenbergben.
Korábban
A városi közigazgatás szerint a ház pincéjét teljesen feltárták. Egy hat méter széles, csaknem kilenc méter hosszú dongaboltozatról van szó - méretéből ítélve a pincét valószínűleg sör tárolására használták. Ásatásaik során az archeológusok az alagsor egyes részeit is megtalálták. A birtokon az Altstadt Wittenberg (Wittenberg Óváros) elnevezésű városépítészeti szanálási projekt keretein belül új lakóházak építését tervezik.
Cranach 1505 és 1550 között élt Wittenbergben, saját műhelyében dolgozott. Írásbeli források szerint 1521-ben egy régi, 1200 körül épült házat vásárolt, amelyet részben lebontatott, a területen pedig új házat építtetett. Ezt később bérbe adta, feltehetően 1541 körül pedig eladta. Cranach maga a wittenbergi piac közelében lakott, ezen kívül számos földbirtok tulajdonosa volt. Idősebb Cranach a német reneszánsz egyik legkiemelkedőbb alkotója Albrecht Dürer mellett. A festészeten kívül papír- és könyvkereskedőként, illetve kiadóként is dolgozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap