2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

(Ifjabb) Lucas Cranach

2005. október 4. 13:56

1515. október 4-én született Wittenbergben. Az idősebb Lucas Cranach fia volt, akárcsak 1513 körül született fivére, Hans Cranach, aki szintén festő lett, s fiatalon, 1537-ben halt meg Bolognában. Az ifjabb Lucas kezdetben apja művein a ruhákat és tartozékokat rajzolta, majd egyre fontosabb szerepet játszott a műhelyben, végül atyja 1553-ban bekövetkezett halála után örökölte azt. Kortársai szemében éppoly sikeres volt, mint az idősebb Lucas, bár az utókor szemében annak művészi színvonalát nem érte el.

Az ifjabb Lucas nem csak művészi téren volt sikeres: 1565-ben megválasztották wittenbergi polgármesternek, és második házassága révén a reformátor Melanchtonnal is rokonságba került. Főként arcképeket, allegorikus és mitológiai jeleneteket, oltárképeket és epitáfiumokat (a halottak emlékére templomokban állított díszes, keretes, feliratos képeket) festett. Műveiben a reformáció szellemisége érvényesül. Legismertebb művei: a Dessaui oltár, amely 1565-ben készült, a Kembergi oltár, valamint Michael Meienburg epitáfiuma Nordhausenben és a Megváltás-epitáfium Lipcsében. Dolgozott a dán király és Ferdinánd osztrák főherceg megrendelésére is, a zwickaui Mária templomban látható A gyermekek megáldása című képe. Női képmásának, amely a müncheni Alte Pinakotekban található, inkább a korabeli viselet bemutatása az értéke, mint festőisége, vagy a modell egyéniségének kifejezése. Vénusz és Ámor című képének nőalakja erősen emlékeztet apja Lukrécia öngyilkossága című aktjára. Érdekes képe Az utolsó vacsora, melyet 1565-ben festett, s Jézus apostolait a reformáció vezéralakjairól mintázta.

1555-ban fejezte be az apja által elkezdett nagy hármasoltárt a weimari Szent Péter és Pál templomban, ahol tíz évig Bach is orgonált. Az oltár oldaltábláin a szász fejedelmi család, a Wettinek térdeplő tagjai láthatók, középen, a keresztfa alatt Keresztelő Szent János áll, mellette Szent János evangélista és Luther Márton közé apját, idősebb Lucas Cranachot festette meg, akinek fejére Krisztus vére csorog. Ez nyilván nem csupán a festő ötlete volt, a Wettin-dinasztia így akarta a reformátort, és annak barátját, az idősebb Lucast megörökíteni, aki ötven éven át hűséggel szolgálta őket. Az idősebb Lucas monogramja mellett egy szárnyas kígyót ábrázoló címerrel is szignálta képeit, ezt ifjabb Lucas is átvette. Ebből is sok azonosítási nehézség adódik a mai napig.

Műveiben kevesebb a beleérzés és természetesség, mint apjáéiban, képeinek rajzolatát gyöngébbnek, színezését lanyhábbnak, nehézkesebbnek tartják. Az ifjabb Lucas 1586. január 25-én Weimarban halt meg, ahová a protestáns fejedelemség 1552-ben költözött Wittenbergből, a vallásháborúk során 1547-ben, V. Károly császártól elszenvedett mühlbergi vereség következtében. Művei Werner Schade: A Cranach festocsalád című könyvében láthatók, amely magyarul 1983-ban jelent meg a Corvinánál, Budapesten.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár