Egy gyászoló nemzet levelei Jackie Kennedynek
2010. március 12. 08:19 MTI
Korábban
Mintha leszakadt volna a tető
Az AP amerikai hírügynökség riportja szerint a történésznő valójában egy másik könyv előkészítése céljából kutatott a Kennedy könyvtárban, amikor megkérdezte az intézmény vezetőjétől, nem nézhetne-e meg néhány korabeli részvétnyilvánítást. Abban bízott, hogy az üzenetek révén benyomást szerez arról, milyennek látták Kennedyt az amerikaiak az idő tájt. Amint nekilátott elolvasni a leveleket, azonnal rabul ejtették.
"Úgy éreztem, mintha leszakadt volna a tető, a falak összeomlottak volna, a padló pedig megmozdult volna alattam. Teljesen hatalmába kerített, ami a kezembe került" - nyilatkozta. "Három évtizede tanítom az amerikai történelmet, és nem hiszem, hogy valaha is láttam ilyen hatalmas gyűjteményt, amelyben egyszerű emberek beszélnek nyíltan és őszintén az amerikai társadalomról, a politikáról és az elnökről".
Fiztpatrick, a New Hampshire-i Egyetem professzora rövid időn belül arra is rájött, hogy miért nem adták ki még soha a leveleket: minden egyes szerzőtől engedélyt kellett volna kérnie a megjelentetéshez. Miután 3000-ről lefaragta a listát 240-re, a 220 fellelt levélíróból mindössze öt utasította el, hogy írása bekerüljön a könyvbe.
"Rengeteg könyv szól a merényletről. Hallottunk szakértőket, hallottunk összeesküvés-elméletekkel foglalkozó szakembereket, hallottunk olyan embereket, akik a Kennedy-kormányzatban dolgoztak. Itt azonban a néma tömeg, a mindennapi amerikaiak hangja szólal meg" - emelte ki a történész, akit meglepett a levélírók ékesszólása, függetlenül iskolázatlanságuktól vagy zsenge koruktól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.