Visszakapta festményeit a Sigray család
2010. március 3. 14:25 Múlt-kor, MTI
Bírósági kötelezés alapján tizennégy, a 18-19. századból származó családi festményt adott vissza a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) a tulajdonos Sigray-család képviselőinek Budapesten, végrehajtó jelenlétében, egyben elnézést kérve a kellemetlenségekért.
Korábban
A többnyire ismeretlen művészek által festett képek visszaszolgáltatása előtt tartott sajtótájékoztatóján az intézmény főigazgatója, Csorba László emlékeztetett: egy 2009 szeptemberi bírósági döntés értelmében az MNM köteles volt az örökösöknek átadni a műtárgyakat.
Két fontos elv ütközik az ügyben: a magántulajdon tiszteletben tartása, ami nélkül modern állam nem létezik, valamint az állami vagyon védelme - hangsúlyozta a múzeumot február 1. óta vezető történész. Mint hozzátette, sajnálatosnak tartja, hogy a jakobinus mozgalomtól az antifasiszta ellenállásig "nagyszerű történelmi figurákat" adó család immár évek óta tartó pereskedésre kényszerül gróf Sigray Antal hagyatékának visszaszerzéséért, de elődei döntését sem szeretné vitatni.
Az állami vagyont kezelő személyek sokszor tartózkodnak attól, hogy felvállalják a személyes döntést, ezért ragaszkodnak a bírósági döntéshez - indokolta a 2004-ben kezdődött pereskedést Csorba László, aki az MNM nevében elnézést kért a Sigray-örökösöktől az elszenvedett kellemetlenségekért.
A képek átvétele után a családot képviselő Osztroluczky Dénes megjegyezte: az aktus "egy méltatlanul hosszúra nyúló folyamat sokadik állomása", ezt hat bíróság egybehangzó ítélete bizonyítja. Sigray Antal és lánya, Margit a második világháború idején, majd az ötvenes évek elején a magyar múzeumi szerveknek több ezer tárgyat adott át megőrzésre, ezeknek egyelőre csak kis töredéke került vissza az örökösökhöz - emlékeztetett. "Családunk maximálisan tiszteletben tarja az állami tulajdont (...), de ezek a tárgyak jogosan kerülnek vissza" - reagált a Csorba László által elmondottakra Osztroluczky Dénes, biztatónak nevezve ugyanakkor az új főigazgató tárgyalási készségét.
Mint a család jogi képviseletét ellátó Patay Géza felidézte, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság már 2002-ben megállapította a hagyatékról, hogy az nem az állam tulajdona és az akkori kulturális kormányzat kiállítást is tervezett Sigray Antal tárgyaiból. Rövidesen azonban megváltozott ez az álláspont, így az örökösöket is megfosztották attól a lehetőségtől, hogy a hagyaték egy részéről lemondjanak az azokat őrző közgyűjtemények javára.
A család már 2005-ben megnyert egy pert a Magyar Nemzeti Múzeummal szemben, az Ocskay Johannát ábrázoló 17. századi festményt azonban két évvel később csak végrehajtó fellépése nyomán adta ki az intézmény; egy másik jogerős ítélet alapján a Helikon Kastélymúzeumnak 2009 áprilisában a Párisz ítélete című szobrot, majd novemberben az Iparművészeti Múzeumnak egy karosszéket kellett visszaadnia.
Patay Géza tudomása szerint ekkor az Iparművészeti Múzeum főigazgatója hiába kérte a Oktatási és Kulturális Minisztériumtól (OKM) a múzeumban őrzött 105 Sigray-tárgy törlését a hivatalos nyilvántartásból, kérelmét a tárca ugyanúgy elutasította, mint az MNM által később benyújtott hasonló engedélykérést. Az ügyvéd tájékoztatása szerint amennyiben további pereskedésre kényszerülnek, a család már kártérítést is igényel a visszatartott műtárgyakért. Az egész Helikon Kastélymúzeum például Sigray-műtárgyakkal van berendezve, pedig ezek kiállítását már több éve letiltották - jegyezte meg. Osztroluczky Dénes elmondta, a család "közép-, illetve hosszú távú" terve, hogy a visszakapott tárgyakból magángyűjteményt hozzon létre.
Mint Csorba László elmondta, az MNM birtokában lévő további Sigray-tárgyaknál egyenként meg kell vizsgálni, azonos jogi megítélés alá tartoznak-e a visszaszolgáltatott festményekkel. Mint hozzáfűzte azonban, a múzeum nem dönthet önállóan a tárgyak átadásáról, ehhez az OKM és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) beleegyezése is szükséges. A felmerülő perköltségeket és az esetleges kártérítést mindenesetre alperesként a Magyar Nemzeti Múzeumnak kell állnia.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.