A szeletelt kenyér volt az amerikaiak egyik kedvenc találmánya
2010. január 8. 10:16
Száz évvel ezelőtt a technológiai vívmányok úttörőnek számítottak, és az elektromosság jelentette a legnagyobb újdonságot, ami megváltoztatta az emberek mindennapi életét. Mit várt a mindennapok embere 1910-ben?
Korábban
Az 1900-as évek első évtizede igen izgalmas lehetett a kor embere számára. A feltalálók a legtöbb tudományágban aktívan alkottak, igen nagy lépéseket téve a technika fejlődésében.
Míg az évszázad legelején a nagyközönség éppen csak élvezni kezdte az elektromos mérnöki felfedezések eredményeit, 1910 körül már a külvárosi otthonok nagy része is el volt látva áramfejlesztő szerkezetekkel. Az emberek ekkor ismerték meg az első porszívót és a mosógépet, de ezek borsos áruk miatt sok középosztálybeli család számára még mindig elérhetetlen eszköznek számítottak.
1910 egyik legnépszerűbb árucikke a telefon volt. Több millió amerikai család otthonát kötötték össze a manuális telefonközponttal. Akik nem rendelkeztek ilyen készülékkel, újságból szerezték be a híreket. Bár a rádiózás ekkor már gyerekcipőben járt, még mindig több évet kellett várni a rendszeres sugárzásig.
A 20. század eleje a léghajók virágkora volt, és Wright testvérek első történelmi repülőútja is ebben az időszakban történt. Henry Ford 1908-ban mutatta be a T-modellt, és a tömegek számára ekkor vált először elérhetővé és megfizethetővé az automobil.
A bakelit, a mozgólépcső, a teafilter, a celofán, az instant kávé és az eldobható borotvapenge is e korszak vívmányai. 1910-től a világ nagyon gyors ütemben kezdett modernizálódni, ennek ellenére számtalan olyan eszköz - amit ma természetesnek tartunk - csupán halvány szikra volt még a feltalálók szemében.
A férfiak 1913-ig csak a gombokra, a nők pedig a fájdalmas fűzőkre számíthattak, de a modern ruhaipar a cipzár és a melltartó feltalálásával hatalmas lökést kapott. A szerencsétlen cipzárbalesetek pedig az új sebtapasz segítségével gyorsabban gyógyultak, bár az utóbbi csak 7 évvel később vált elérhetővé.
Az első kenyérpirító 1919-ben jelent meg a piacon, közel 10 évet kellett várnia a közönségnek, mire praktikusan használhatóvá vált. Sok amerikai szerint a modern kor „legnagyobb vívmánya” mégis a szeletelt kenyér, amit 1928-ban "találtak fel" Missouri államban.
2010 sokkal érdekesebb technológiai felfedezéseket hozhat. A tehetősebb turisták már látogathatják a világűrt, szinte mindent és mindenkit felemészt a digitalizáció, az orvostudomány pedig azt próbálja meg felderíteni, hogy mi tesz minket igazán emberivé. De ez csak a „kezdet”.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A Habsburg, aki elvesztette Bécset
- Biológiai fegyverként is bevetették a tábori kurtizánokat az első világháborúban 13:20
- Arany Jánosék margitszigeti ebédei 10:20
- Máig hatályos precedenseket teremtett a nürnbergi törvényszék eljárása 09:05
- Nehezen viselte élete végén a mellőzöttséget a korábbi végzet asszonya, Házy Erzsébet tegnap
- Szeme elvesztése dacára is a nemzetiségek közötti békét hirdette Sütő András tegnap
- Egyetlen papírzacskónyi vagyonnal indult meghódítani Hollywoodot James Dean tegnap
- Benedek Elek egész életét áthatotta a magyar mesék csodálatos világa tegnap
- Tévedések, félreértések és háborús retorika sodorta a pusztulás szélére a világot az 1980-as években 2023.09.29.