2022. nyár: Mesebeli menyegzők
ITT támogathatsz bennünket

Magyar támogatásból újulnak meg a sanghaji Hudec-épületek

2009. december 16. 17:51 MTI

Magyarország anyagi támogatást nyújt Sanghajnak néhány Hudec László által tervezett épület felújításához, köztük lesz nagy valószínűséggel a város két nevezetessége, a Nagy Színház és a Park Hotel - közölte a Shanghai Daily című napilap.

Magyarország a sanghaji kulturális örökségvédelmi szakbizottsággal együtt azon dolgozik, hogy kiválasszák a felújítandó Hudec-épületeket - idézi a lap Huszty Andrást, a 2010. évi sanghaji expo miniszterelnöki megbízottját, aki a magyar pavilon terveinek bemutatása után nyilatkozott. A lap beszámol arról, hogy Hudec több építészeti remekmű tervezője volt Sanghajban az 1920-as és 1930-as években. Mint az újság fogalmaz, Hudec László "ajándékai között vannak szállodák, magánépületek és gyárak a legkülönbözőbb stílusban a klasszikustól az art décón át a modernig".

Hudec László több mint 60 épületéből választják ki a felújítandókat, de elsősorban azok kerülnek szóba, amelyek nincsenek a legjobb állapotban - nyilatkozta Huszty András, aki arról is beszámolt, hogy hamarosan "Hudec-túrák" szervezését kezdik meg egy sanghaji utazási iroda közreműködésével. A túrák alkalmával az érdeklődők busszal látogathatják végig a jelentősebb Hudec-épületeket. Az utak össze lesznek kötve a magyar expós jelenlét bemutatásával és az expó területén kívüli kiállítással.

Magyarország ezer négyzetméteres alapterületű pavilont bérel a jövő évi világkiállítás szervezőitől, amelynek fő témája a "harmónia, a kreativitás és a vendéglátás". A pavilon középpontjában a Gömböc lesz látható, amelyet a kínai lap amolyan "kelj fel Jancsiként" ír le a könnyebb érthetőség kedvéért. A magyarok azt szeretnék ezzel kifejezni, hogy "csak úgy mint a Gömböc, Magyarország mindig talpra áll" - mondta Huszty András a Shanghai Dailynek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. nyár: Mesebeli menyegzők
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár