Elsüllyedt vitorlást találtak a magyar búvárrégészek Brazíliában
2009. november 27. 08:43 MTI
Sikerrel jártak a brazil partoknál kutató búvárrégészek, akik a Voetboog holland kereskedelmi hajó háromszáz éve elsüllyedt roncsai után kutattak Dél-Amerikában.
Korábban
Az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület búvárai két éve kutattak a Voetboog nevű hajó roncsai után, amelynek értékét 1 milliárd dollárra (180 milliárd forint) becsülik. A leletet még vizsgálják a szakértők - derült ki az MTI-hez eljuttatott közleményből.
A Voetboog egy holland Fluyt típusú, háromárbocos kereskedelmi hajó volt, amely 1700. január 21-én futott ki Batávia (Jakarta) kikötőjéből Hollandia felé, 109 fővel a fedélzetén. A Holland Kelet-indiai Társaság kötelékébe tartozó hajó máig ismeretlen okból 1700. május 29-én süllyedt el Brazíliában, Pernambuco partjainál. Az eredeti iránytól vélhetően egy vihar miatt térhetett el, és olyan áramlati rendszerbe került, hogy nem volt más esélye, minthogy Brazíliát érintve próbáljon hazajutni - mondta el korábban Szalóky K. Attila, az expedíció vezetője. A Voetboog selymet, fűszereket, teát, japán és kínai porcelánt, valamint csaknem 180 ezer darab holland aranydukátot szállított.
A magyar kutatócsoport már 2008 októberében felfedezte a hajó feltételezett roncsát, a hírt azonban csak most hozták nyilvánosságra, miután lezárult a leletek tanulmányozásának első szakasza. A megtalált leletek és adatok értékelése a napokban fejeződött be, ezek alapján nagy valószínűséggel állítható, hogy a Voetboog maradványai fekszenek a mélyben.
A vizsgált leleteket a kutatók a mélyben hagyták. A brazil törvények értelmében azok csak a hajó feltárásakor kerülnek kiemelésre és konzerválásra. A hajó 309 év alatt teljesen szétesett, jelenleg több méter üledék borítja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.