Kínai tekercs-festmény támasztotta fel a műtárgypiacot
2009. november 25. 18:09 MTI
Rekordösszeget, mintegy 25 millió dollárt (4,4 milliárd forint) fizettek ki egy pekingi aukción egy Ming-dinasztiabeli ritka, klasszikus tekercs-festményért. A hírt a szakemberek a műtárgypiac magához téréseként értékelik.
Korábban
A Tizennyolc arhat című festmény, egy 16. században élt Ming-dinasztiabeli művész, Vu Pin (Wu Bin) alkotása egy sanghaji magángyűjtőhöz, Liu Ji-csienhez (Liu Yiqian) került a kikiáltási ár majdnem nyolcszorosáért, alig több mint 169 millió jüanért. Az arhat (kínaiul luohan) olyan buddhista szent, aki a megvilágosodás legfelsőbb fokán áll.
A Poly International őszi aukcióján ez volt az egyik műalkotás - összesen három ilyen volt -, amely meghaladta, vagy megközelítette a százmillió jüanos záró értéket. Szakmabeliek szerint ez azt jelzi, hogy a kínai művészeti piac, amelyre a válság igencsak rányomta a bélyegét, kezd éledezni. Kínai festményért adott eddigi rekord összeg 10,7 millió dollár (1,9 milliárd forint) volt; még 2008-ból, a válság előtti időből. Akkor egy ugyancsak a Ming-dinasztia korából származó darabért, Csiu Jing (Qiu Ying) alkotásáért fizették ki ezt az óriási összeget.
A Tizennyolc arhat szerzetesek különös részletességgel megjelenített vándorlását ábrázolja mitikus állatok kíséretében egy hegyi tájon. Tulajdonosa egykor maga Csienlong (Qianlong) császár volt. Ennek igazolásául magán a tekercsen ott díszlik az uralkodó saját kezű kalligráfiája.
"Egy ilyen klasszikus kínai festmény hangulatát, filozófiáját és történelmi jelentőségét csak a kínaiak képesek igazán értékelni" - jegyezte meg Li Ta (Li Da), a Poly International vezérigazgatója a Reuters munkatársának. Hozzátette: a nyugati impresszionisták műveiért és a kortárs alkotásokért kifizetett összegek alapján úgy érzi, a kínai művészet még mindig alulértékelt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap