Közgyűjtemények versengtek az oklevelekért

2009. november 22.-Múlt-kor

Sikeresnek könyvelheti el a Pastinszky Antiquarium legújabb árverését: a kétszáztíz tétel háromnegyede elkelt. Hatszor koppant százezer forint felett a kalapács és tízszer állt meg százezer közelében az óvatos licit. Mindemellett sok tétel csak a kikiáltási árig jutott.

Versek, vármegyék és térképek

Két oklevelet még az árverés előtt védetté nyilvánított a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, mert különös történelmi értékek, egyedi dokumentumok. Az 1471-ben kelt Ugocsa vármegyei oklevél, négy almási nemes bírságolásáról, 100 ezer forintról 420 ezerig szárnyalt. A Somogyi konvent 1499-es válaszlevele II. Ulászló parancslevelére, 130 ezer forintról 400 ezerre ment fel. Mindkét oklevelet szerette volna megvenni a Magyar Országos Levéltár, de alulmaradt a licitversenyben. Igaz, a győztes is közintézmény, így az értékes dokumentumok kutathatók, hozzáférhetők maradnak.

Két uralkodói, autográf aláírásért is sokat adtak. I. Lipót császár adóztatással foglalkozó 1694-es levelét 60 ezer, míg VI. Károly 1712-es parancslevelét, amely a medgyesi rendi országgyűlésre szólít, 70 ezer forintért szerezte meg valaki. Élénk érdeklődést keltett egy magyar nyelvű végrendelet, amelyben vagyonáról rendelkezik Debreczenyi Mihályné Kovács Kata asszony. Ez a Kassán 1643. április 11-én kelt kézirat 75 ezer forintos leütést ért meg.

Kikiáltási árának háromszorosán, 210 ezer forintért ment el az 1849-es szabadságharc eseményeit, harcait, a csapatok helyzetét ábrázoló litografált lapok rendkívül ritkán felbukkanó gyűjteménye. Petőfi 1846-ig írt verseinek első gyűjteményes díszkiadása még a költő életében, 1847-ben jelent meg. A viszonylag ritka, korabeli, különleges kötésű könyvben a költő félalakos portréja látható, Barabás Miklós rajza után készült metszeten. Megadták érte a 140 ezer forintot. Az Árpád és az Árpádokat, a történelmi emlékműként meghatározott dekoratív kötetet 120 ezer forintig licitálták.

A Borovszky Samu és Csánki Dezső szerkesztette Magyarország vármegyéi és városai sorozat is jól startolt. Az Esztergom és Győr megyei kötet 110 ezer forintot ért, a Zemplén vármegyeiért 85 ezret adtak, míg a komáromi, a temesvári és a torontáli kötetek 60 ezerért keltek el. Magyarország vármegyéinek 1805-ös atlaszában negyvenhat vármegye térképe tanulmányozható a címerekkel, továbbá regiszter a városokról és vásárhelyekről, feltüntetve az egyes településeken az egyházak és nemzetiségek elhelyezkedését. Korabinszky János Mátyás térképész és Berken János, és Czetter Sámuel metszők pontos munkájáért 90 ezer forinton koppant a kalapács.

Az Irodalmi Szemle 1895-ös száma Várady Gábor háromkötetes munkájáról azt írta: "Az I. kötet ... a szerző fiatalságától fogva az 1848/9-iki szabadságharcz végéig lefolyt nevezetes eseményeket foglalja magában...". A II. kötet az elnyomás és a kiegyezés korszakát ecseteli. A testőrtiszt, honvéd ezredes, később politikus, országgyűlési képviselő, ügyvéd Várady Gábor Hulló levelek című naplójáért ötszörös árat, 20 ezer forintot adtak.

Buda és Kassa látképe ötvennyolc vármegye címerrajzával

Jól indult a Nyugat Antikvárium péntek esti árverése, mindjárt a harmadik tétel, Acsády Ignácz kétkötetes, díszes történeti műve, A magyar birodalom története, elérte a százezer forintos leütést. Ezt követően a 392 tétel aukcionálása során még tízszer koppant hat számjegyű összegen a kalapács.

Igencsak felverték az árát Fazekas Mihály Lúdas Matyijának. A Tevan-féle, 1917-es kiadásból Divéky József eredeti fametszeteivel, mindössze háromszáz példány készült. Az első húsz japán papiroson. A licit győztese a 90 ezer forintról indított, hatos számú, Teván Adolf által aláírt példányt 290 ezer forintért vitte el. Egy ősnyomtatvány, Buda első ismert ábrázolása, a város fametszetű látképe, Hartmann Schedel Nürnbergben, 1493-ban kiadott Liber Chronicarum című munkájának latin nyelvű első kiadásából, magasan, 240 ezer forinton végzett.

Értékelték a gyűjtők az 1839-ben napvilágot látott, unikális, Magyar Törvényhatósági Czimerlapot. 220 ezer forintot adtak a Lencsó Mihály János rajza után Ludwig Károly metszette lapokért, amelyeken a történelmi Magyarország ötvennyolc vármegyéjének címerrajza, és az egyesített nagycímer rajza látható.

Haincz András molnár mesterlegény 1860-ban kiállított céhlevele, mesterek ajánlásával, a céhmester aláírásával, a céh viaszpecsétjével hitelesítve, 230 ezer forintért kelt el. Egy 18. századi, szép kézírással, gyönyörű korabeli nyelvezettel írt szakácskönyv 195 ezer forintnál állt meg a licit során. Erre a tételre, alacsonyabb áron, a nemzeti bibliotéka is vevő lett volna. Néhány tétel azért így is az Országos Széchényi Könyvtárba került: Blaha Lujza 1880-90 körüli fényképe Kozmata Ferencz cs. és kir. udvari fényképész műterméből, a pápai joghallgatók 1848-as báli meghívója, Sylvester János Bibliájának facsimile kiadása, Illyés Gyula kéziratos levele.

A Petőfi-almanach piros alapon, gazdagon aranyozott és festett, gránátalma és virágdíszes "debreceni" egészbőrbe kötve, 1909-ben mindössze ötszáz példányban jelent meg. Az aukción a 49-es számú példányért 90 ezer forintról 200 ezerig folyt a verseny.

A száz éve született Radnóti Miklós kötetei már tavasszal is sikert hoztak az antikváriumnak. Most ismét kalapács alá vittek öt Radnóti tételt, s ebből az 1906-os, első kiadású Járkálj csak halálraítélt a költő ajánló soraival 110 ezer forintig lépegetett. Míg az ugyancsak dedikált Válogatott versek, amely már Radnóti munkaszolgálata alatt 1940-ben jelent meg, 160 ezer forintot ért meg valakinek.

A Nayad - Fürdői album, benne a Császár fürdő ábrázolásával és egy balatonfüredi illusztrációval, 150 ezer forintért talált gazdára. 100 ezer forintot adtak Galletti Egyetemi világrajzáért, Falk Miksa átdolgozásában. Sokan akarták elvinni Goethe A napló című írását, Kosztolányi Dezső fordításában, Kassa 1617-es, rézmetszetű látképét, Nagy Jenő szakkönyvét, az Európa ragadozó madarait, így 95 - 95, illetve 90 ezer forintot adtak értük. Kós Károly kis kötetének kikiáltási árát, a Falusi építészet, a szerző számos illusztrációjával, tervrajzával, hétszeresére tornázták fel és 41 ezer forinton ütötték le.