Trianonra emlékeznek a Tanácsköztársaság helyett Szekszárdon
2009. szeptember 15. 18:55 MTI
A dél-budai Memento Parkba kerül a szekszárdi tanácsköztársasági emlékmű, és a tervek szerint visszaállítják a város főterén a trianoni emlékhelyet - jelentette be kedden a város polgármestere Szekszárdon.
Korábban
Horváth István elmondta: lakossági kezdeményezésre megvizsgálták a szekszárdi emlékhelyek történelmi aktualitását. Ennek nyomán a Szent István téren, a Wosinsky Mór Múzeum előtt álló 1919-es emlékművet "megfelelő történelmi empátiával" megszüntetik - tette hozzá. Makrisz Agamemnon szobrászművész 1959-ben felállított - a polgármester szerint mára veszélyes állapotúvá vált - alkotását a kommunista diktatúra gigantikus emlékeinek dél-budai parkjába szállítják - közölte.
Horváth István egy további tervről is beszámolt: 2010 márciusára közadakozásból, ugyancsak a Szent István téren 1848-as emlékművet állítanak fel, a Béla király téren pedig visszaállítják az egykori trianoni országzászló emlékhelyét. A trianoni békediktátumra emlékező, félárbocra engedett országzászlónak 1938-ban Konrád Sándor szekszárdi alkotó készített emlékművet, majd 1948-ban a szabadságharc centenáriumán ugyancsak ő alakította át 1848-as emlékhellyé.
Szekszárd polgármestere a sajtótájékoztatón azt mondta: Trianon és az 1848-as szabadságharc megérdemli, hogy két külön helyen tudjanak róluk a szekszárdiak megemlékezni. Hozzátette: a cél az, hogy a trianoni megemlékezés jövőre városi ünneppé váljon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap