Márványszobrok kerültek a 112 éve üres szoborfülkékbe
2009. augusztus 28. 12:43 MTI
Hófehér carrarai márványból készült szobrokat helyeztek 112 esztendeje üresen álló szoborfülkékbe a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban.
Korábban
A Művészet és a Tudomány című alkotásokat - egy lantot tartó nő-, illetve egy könyvet tartó férfialakot - a napokban helyezték el az épület homlokzatán kiképzett szoborfülkékben, csütörtökön pedig a diákoknak szóló "intelmekkel, jó tanácsokkal" teleírt márványtáblák is helyükre kerültek.
A gimnáziumot 1897. augusztus 26-án adták át, de a klasszicista jellegű épület homlokzatán kialakított két szoborfülke azóta is üresen állt. A hiányzó szobrok költségeit közadakozásból, adományokból, az iskola és az önkormányzat támogatásából teremtették elő; volt és a jelenlegi zrínyisek, diákok, tanárok, szülők az elmúlt évben gyűjtésbe kezdtek, alapítványt hoztak létre, amihez civil szervezetek, vállalkozások is csatlakoztak - mondta el Szabolcs Péter Munkácsy-díjas művész, a szobrok alkotója.
Az iskola egyik része az egzakt tudományok oktatásával foglalkozik, a másik része pedig a "lélekkel", a művészettel, zenével, képzőművészettel. A tudomány és a művészet mindig karöltve járt együtt, a klasszikus, ókori görög művészetet idéző nő-, illetve férfialak ezért együtt szimbolizálja a kettőt - fejtegette a diósgyőri származású szobrászművész, aki maga is hét esztendőn át tanított művészettörténetet, rajzot és ábrázoló geometriát a gimnáziumban.
Képgaléria az akcióról a Zalai Hírlap cikkében
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.