Hétvégi várkalauz: Kaposvár
2009. július 17. 12:07
A Dunántúl déli részének egyik meghatározó jelentőségű városa Kaposvár, ahol a vasútállomás melletti gabonaraktár hatalmas silóinak árnyékában csekély alapfal maradványok emlékeztetnek a régmúlt időkre.
A Kapos folyó mocsaras völgyének egyik kiemelkedő magaslatán már a 13. század második felében erődített udvarházat emeltetett a Búzád nemzetség. Miután Károly Róbertnek évtizedes belháborúk során sikerült egyesítenie a tartományurak által szétdarabolt országot, kedvelt híveinek a Gutkeled nemzetségnek adományozta az uradalmat. Nekik tulajdonítható a napjainkig részben fennmaradt erődítmény korai magjának felépítése.
Az eddig végzett régészeti kutatások szerint a mocsaras talajba levert tölgyfacölöpökre téglából illetve kisebb részben kőből emelték a négyzetes lakótornyot és az azt oltalmazó várfalakat. Az elkészült magánvárat viszonylag későn, csak 1403-ban említette oklevél, amikor Zsigmond király a Nápolyi László trónkövetelőt támogató - ezzel hűtlenségbe esett - Rupolújvári Tamás fiainak várbirtokát elkobozta és Szerdahelyi Ders Mártonnak adományozta.
A középkor későbbi évszázadaiban örökösödési szerződés alapján a Lórántffy, majd a Hédervári főnemesi családok mondhatták a magukénak az erősséget. Az 1440-es esztendőkben Újlaki Miklós erdélyi vajda erőszakkal foglalta el, ami ellen a Rákos mezei országgyűlésen tiltakozott jogos tulajdonosa. A török hódoltság korszakában már a Dersffy família lakott benne. Korszerűsítésére azonban nem került sor, az ágyúkkal felszerelt ellenséggel szemben védői nem számíthattak sikerre. Ezért amikor 1555 szeptemberében a harcedzett oszmán csapatok ostrom alá vették, kapitánya és kis létszámú helyőrsége néhány nap múltán kiszökött belőle.
A hódítók igyekeztek megerősíteni, a környékbeli lakosság robotmunkájával egy fa-föld szerkezetű külsővárral bővítették ki. Magát a települést is palánkfal kerítette, védelemként a portyázó magyar vitézek ellen. A korabeli zsoldlisták szerint 1618-ban 309 főnyi katonaság állomásozott benne, a törökök mellett jórészt délszláv martalócok, akiktől messzi vidékek védtelen lakossága rettegett. A félhold uralmának Buda 1686-os visszafoglalása vetett véget, a Habsburg katonaság rövidesen visszaszerezte Kaposvárt is.
Mivel a bécsi Haditanács a török kiűzése után feleslegessé nyilvánított több magyarországi végvárat, 1702-ben felrobbantották védőműveit. Egyes megmaradt épületeiben az Esterházy hercegi família raktárt és börtönt rendezett be, de állagmegóvás híján ezeket is tönkretették az időjárás viszontagságai. Pusztulásukat az 1931-es munkálatok pecsételték meg, amikor a grandiózus méretű gabonasilók építése miatt részben lerombolták. Maradványaik napjainkban is gazdátlanul pusztulnak tovább, pedig Kaposvár legrégibb műemlékeként jobb sorsot érdemelnének.
Kaposvár oldala
Kaposvár a Google térképeken
Civertan
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.