Galilei fedezhette fel a Neptunuszt
2009. július 13. 14:38
Galilei 1613-ban egy titokzatos égitest felfedezését örökítette meg jegyzeteiben - a Melbourne-i Egyetem egyik fizikusa szerint a csillagász ekkor, mindenki mást 234 évvel megelőzve a Neptunuszt azonosíthatta.
Korábban
David Jamieson, az egyetem fizikai intézetének professzora mindezt a polihisztor 400 éves jegyzeteit tanulmányozva fedezte fel. Az Ausztrál Fizikai című szakfolyóirat júliusi számában megjelentetett tanulmány szerint ha ez igaz, akkor az antikvitás után Galilei lehetett az első, aki sikerrel azonosított egy égitestet a Naprendszerben.
Az asztronómus 1612-13-ban a Jupiter holdjait tanulmányozta, és ezzel kapcsolatos feljegyzései között található az a bejegyzés, amely egy olyan, közeli csillagról szól, amely nem szerepel a kor asztronómiai katalógusaiban. Az 1613. január 6-i bejegyzésben egy titokzatos fekete foltról olvashatunk, amelyről aztán január 28-án derült ki, hogy valójában egy bolygó lehet.
Jamieson szerint azonban a január 6-i bejegyzés is csak 28-án születhetett, amikor Galilei fejében is összeállt, hogy egy és ugyanazon égitestet, azaz egy új bolygót látott. Ez utóbbit igazolják a férfi feljegyzéseinek tintáját vizsgáló előzetes tesztek is – a részletes vizsgálatokra azonban októberig várni kell majd. Mivel pedig a csillagász felfedezéseit anagrammákban örökítette meg - talán az ezzel kapcsolatos szöveget is sikerült az idei vizsgálatoknak megtalálniuk majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap