Tóth Zoltán (Inokai)

2009. május 30. 17:49

Versec, 1911. augusztus 11. – Budapest, 1956. október 25.

A Bánságban született, ahol a mindennapi élet része volt a magyarok, románok, szerbek és svábok együttélése. Középfokú tanulmányait a temesvári Piarista Gimnáziumban végezte. A kolozsvári egyetemen és a református teológiai akadémián tanult, az egyetemen 1934-ben történelem-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett. Meghatározó élménye volt, ami történészként a román nacionalizmus kutatására fordította figyelmét, hogy érettségije évében a magyar diákok kilencven százaléka elégtelen osztályzatot kapott, mert egy miniszteri rendelet miatt idegen bizottság előtt, románul kellett érettségizniük. Másik szakmailag fontos élménye volt, hogy egyetemi évei idejében tűnt fel az a román történésznemzedék, amely már kritikusan viszonyult a korábbi román történelemtudomány „nemzeti messianizmusához” (A kolozsvári román egyetem ekkori nagy történész alakjai: Alexandru Lapedatu, Stefan Mate, Ioan Lupa, Silviu Dragomir voltak).

Történészként I. Tóth Zoltán is következetesen elutasított minden nacionalista hatást – de ez nem akadályozta meg abban, hogy hazafiként viselkedjen. 1937-39-ben ösztöndíjjal a párizsi Sorbonne-on tanult. 1939-41-ben a szatmárnémeti gimnázium tanára. 1941-től az Erdélyi Tudományos Intézetben, 1942-től a Magyar Történettudományi Intézetben intézeti tanár. 1947-től a Kelet-európai Tudományos Intézet munkatársa. 1949-től az MTA Történettudományi Intézetében a „Szovjetunió és a népi demokráciák története” osztály, valamint a dokumentációs szolgálat vezetője. 1953-tól a budapesti egyetemen a népi demokratikus országok története tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, egyúttal a történettudományi kar dékánja. Az 1956-os forradalom alatt 1956. október 25-én egy előre bejelentett delegációt vezetett az Akadémiai pártközpontba, hogy elmondja, mit kívánnak a tüntető diákok. A Parlamentnél ekkor folyó vérengzés egy szovjet golyója oltotta ki életét a központ kapuja közelében. Emlékére 2006-ban a Magyar Tudományos Akadémia főhomlokzata előtt szobrot állítottak, illetve az ELTE BTK Múzeum körút 4-6. szám alatti épületében termet neveztek el és újra felállították emléktábláját.

Tudományos pályafutását már az út kezdetén olyan adottságok jellemezték, amelyek messzemenő reménykedésekre adtak alapot. A régi egyetemről magával hozta azt a vonást, ami a pozitivista polgári történetírás legjobbjait jellemezte: a történelmi tények tiszteletben tartását és a forrásokhoz való vonzódást. Minden egyes tanulmányát a tények, adatok széleskörű halmazára építette és otthonosan érezte magát abban a korban, amelyről éppen írt. Jól látta, hogy a történelmi adatok hatalmas útvesztőjéből az igazi kutató az adatok rangsorolása, lényegi kiemelése útján találja meg az eligazodást, és hogy a tények önmagukban semmit sem mondanak, ha nincs, aki jelentésüket megfejtse, s rendszerbe foglalja. A történelmi ténykutatáson alapuló eszmélkedés az ő munkásságában egy másik olyan vonással párosult, mely a vérbeli történész sajátja: a forrásanyag gondos kritikai boncolgatásával. Nem véletlen, hogy pályája kezdetén egész sor olyan munkát írt, amelyek főfeladatuknak tekintik, hogy szigorú kritikai mérlegre tegyék a középkori krónikák adatait s elválasszák bennük a történeti tényeket a rájuk rakódott költött elemektől. Idevágó munkásságának legkiemelkedőbb tanulmánya a hagyomány és a történeti hitelesség kérdését vizsgálja Anonymus művében (Tuhutum és Gelou, Századok 1945-46).

Munkásságának túlnyomó többsége valami módon a magyarországi nemzetiségi kérdés problémakomplexumával függ össze. Joggal látták benne a magyarországi nem- magyar népek történetének legavatottabb s legfinomabb tollú, történetíróját. Számos tanulmányban, könyvben foglalkozott az erdélyi románság, majd általában a nemzetiségek történetével s tárgyilagosságát az érdekelt népek tudományossága is elismerte. Kossuth-díjas nagy monográfiáját (Parasztmozgalmak az erdélyi Érchegységben 1848-ig. Bp., 1952) megjelentették románul is. A nemzetiségi kérdés jelentős irodalmát jó szemmel s éber fogékonysággal kísérte figyelemmel, ő maga új adatokkal gazdagította. Tervbe vette egy egyetemi tankönyv megírását, ennek érdekében addig kevésbé ismert korszak, a dualizmus korának nemzetiségi problémáit kezdte el kutatni. Eredményeit A nemzetiségi kérdés a dualizmus korában címmel a Századokban jelentette meg.

A Bálcescu válogatott írásai (Bp., 1950), a Magyar Történeti Bibliográfia 1825-1867 (I-III. Bp., 1950-52), a Kossuth-Emlékkönyv (I-II. Bp., 1952) című kiadványok szerkesztője. A történelemtudományok doktora (1952). 1955-től a Magyar Történelmi Társulat alelnöke. Kossuth-díjat kapott 1952-ben. Az MTA levelező tagja 1954. június 19-től. Akadémiai székfoglalóját A soknemzetiségű állam néhány kérdéséről az 1848 előtti Magyarországon címmel 1955. június 27-én tartotta.

Fő művei: Magyar utazók Nyugat-európában a XIX. század első felében. Nagyvárad, 1939.; Jorga Miklós és a székelyek román származásának tana. Kolozsvár, 1941.; Az erdélyi románok a XIX. században. A románok története. Szerk. Gáldi László, Makkai László. Bp., 1941., németül: 1942.; A román nemzettudat kialakulása a moldvai és havasaljai krónikairodalomban. Bp., 1942.; Tuhutum és Gelou. Hagyomány és történeti hitelesség Anonymus művében. Századok, 1945-46.; Az erdélyi román nacionalizmus első százada 1697-1792. Bp., 1946., reprint kiadás: Csíkszereda, 1998.; Klein Sámuel és az erdélyi román felvilágosodás. Kolozsvár, 1947.; Varga Katalin. Bp., 1951.; Parasztmozgalmak az Erdélyi Érchegységben 1848-ig. Bp., 1951., románul: Bucuresti, 1955.; A Szemere-kormány nemzetiségi politikája. Bp., 1952.; Kossuth és a nemzetiségi kérdés 1848-49-ben. Kossuth-Emlékkönyv, Bp., 1952.; A soknemzetiségű állam néhány kérdéséről az 1848 előtti Magyarországon. MTA Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának Közleményei, 1956.; Bálcescu Miklós élete. Kiad. Csatári Dániel. Bp., 1958.; Az erdélyi és magyarországi román nemzeti mozgalom 1790-1848. Kiad. Csatári Dániel. Bp., 1959.; Magyarok és románok. Tanulmányok. Vál., szerk., életrajzi bev., bibl. összeáll. Csatári Dániel. Bp., 1966.

Róla szóló irodalom: Kovács Endre: I. Tóth Zoltán. Századok, 1957.; Makkai László: I. Tóth Zoltán. Magyar Tudomány, 1957.; Perényi József: I. Tóth Zoltán. Annales Universitatis Scientiarum Budapestiensis, Sectio Historica, 1957.; Csatári Dániel: A lehetségestől a véglegesig. I. Tóth Zoltán emlékezete. Tiszatáj, 1981.