Indiában találták meg a legrégibb leprás maradványait
2009. május 27. 14:39 MTI, The New York Times
A lepra legkorábbi ismert esetére bukkantak Indiában, ahol egy négyezer éves csontvázon fedezték fel amerikai kutatók a betegség nyomait.
Korábban
Az észak-karolinai Appalache-i Állami Egyetem antropológusai vizsgálataikról a PloS ONE elnevezésű nyílt tudományos portálon számoltak be szerdán.
A leprát már az ókori források is említik, a legrégebbi eddig ismert leprás betegek földi maradványai i.e. 300-400 közöttről datálódnak, a csontvázakra Egyiptomban és Thaiföldön bukkantak. A tudósok feltételezése szerint a betegség Indiából vagy Afrikából ered, innen terjedt el Nagy Sándor seregeinek közvetítésével. Gwen Robbins antropológus szerint a négyezer évvel ezelőtti leprás beteget i.e. 2000 táján temették el Balatalban, egy nagy ókori településen (a mai Rádzsasztán területén), amely i.e. 3700 és Kr.e.1800 között élte virágkorát.
A lepra vagy Hansen-kór idült, fertőző betegség, a Mycobacterium leprae okozza, amely a tbc kórokozójához hasonlít. Lappangási ideje változó, pár hónaptól akár 40 évig is terjedhet. A betegség klinikai formái sokrétűek, legismertebb a viszonylag jóindulatú, lassú lefolyású tuberkuloid lepra, mely a bőrt és a környéki idegeket támadja meg, és van a gyors lefolyású, erősen fertőző lepromatózus lepra, amely a bőrön göböket képez (leprómák), megtámadja az idegeket és a zsigereket is.
Jelenleg 2-10 évnyi kezeléssel, antibiotikumok keverékével gyógyítható. A kutatók megfigyelték, hogy az emberek 95 százaléka eleve immúnis a lepra baktériumára. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 2008-ban 212 ezer friss leprás esetet regisztráltak a világon.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap