Népfelkelés: az utolsó csepp a pohárban

2009. május 18. 12:09

Grósz Károly őrjöngött. A pártszervezetek táviratokkal árasztották el a főtitkárt, még Németh Miklós is kénytelen volt elhatárolódni a történtektől. Húsz évvel ezelőtt 1989. január 28-án Pozsgay Imre államminiszter a 168 órának nyilatkozva kijelentette, hogy "1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése, népfelkelés volt" - számolt be róla Szatucsek Zoltán.

Korábban

Az interjú nemcsak nyilvánvalóvá tette, hogy a pártvezetésen belül nyílt hatalmi harc folyik, hanem az egész Kádár-rendszer politikai alapját is megkérdőjelezte. Érthető, hogy egész lavinát indított el, amelynek első állomása a Politikai Bizottság (PB) január 31-i ülése volt, amelynek hosszú ideig titkosított hangfelvételéből idén a Magyar Országos Levéltár először közölt részleteket.

Pozsgay tudatosan választotta meg a pillanatot: Grósz éppen Davosban volt a világgazdasági fórumon, ott értesült a történtekről. Többen ajánlották neki, hogy azonnal jöjjön haza különgéppel. Már a repülőtérről felhívta Pozsgayt, és még aznap délután találkoztak. „Amint a hivatali szobájába léptem – emlékezett vissza később Pozsgay –, egy paksaméta papírt vágott az orrom elé, és azt mondta: nézd meg, mit főztél, mit kotyvasztottál! Özönlenek a megyékből a telexek, tiltakoznak az akciód ellen, ez a közvélemény. Erre azt válaszoltam, hogy te nagyon tévedsz, ez nem a közvélemény, ez a telextulajdonosok közvéleménye, a megyei pártbizottságok hangulatjelentése, és ők nyilván a dühüket továbbították.”

Grósz dühe nem volt véletlen: az 1988. májusi pártértekezlet után a dolgok irányítása láthatóan kicsúszott a pártvezetés kezéből. Decemberi sportcsarnoki beszéde visszafelé sült el, elszigetelődött. A gazdaság romokban hevert, januárban harmincszázalékos áremelést kellett a lakosságnak elviselnie. A sajtó már nem számított az MSZMP tájékoztatási monopóliumának: a Panoráma, a 168 óra, a Gondolat-jel az „alternatívok” előretolt fellegvárai voltak. A Pozsgay-interjú szombaton került adásba, Grósz vasárnap érkezett haza és keddre hívta össze a Politikai Bizottságot.

A főtitkár addigra már lehiggadt, reálpolitikusként a kiutat kereste. Tudta, hogy Pozsgay megbüntetésével tovább növelné annak népszerűségét, kizárása pedig pártszakadáshoz vezetne. Pozsgay szintén kerülte a konfrontációt, nem a PB-n akart megmérkőzni Grósszal. A PB sértett volt. Sértettek voltak az ortodox PB-tagok, mert nap mint nap érezték a hatalom olvadását, és sértettek voltak a reformerek, mert Pozsgay a pártot megkerülve előzte meg őket. Az ülés Grósz Károly hozzászólásával kezdődött, majd Pozsgay következett. Valamennyi megszólaló elítélte őt, Jassó Mihály szerint ez volt az utolsó csepp a pohárban, Tatai Ilona egyenesen összeesküvéssel vádolta meg, Nyers Rezső pedig olyan dolgokat mondott ki, ami vezető pártfórum előtt azelőtt sohasem hangozhatott volna el.

A PB üléseiről a nyolcvanas évektől már nem szó szerinti jegyzőkönyvet vezettek, hanem magnókazettára vették fel az elhangzottakat. Az akkor még titkos jegyzőkönyv 1991 novemberében került a MOL birtokába. A levéltárban megkezdődött a megmentésük, másolat készült róluk, és a levéltár munkatársai leírták az elhangzottakat – utóbbi munka még jelenleg is tart. 2002-től feloldották titkos minősítésüket. 1989 valamennyi jegyzőkönyvének hangfelvételét a MOL és az Open Society Archives együttműködésében idén digitalizálják, és hamarosan elérhetők lesznek a MOL honlapján keresztül is.

Hallgassa meg a hanganyagokat a MOL honlapján!