Útlevelet kap Tito özvegye
2009. május 14. 16:47 MTI
Jovanka Broz, a néhai jugoszláv elnök, Tito 84 éves özvegye 29 év után útlevelet kap - közölte szerdán a belgrádi sajtó Ivica Dacic belügyminiszterre hivatkozva. A miniszter kedden egy találkozón ígérte ezt meg Jovanka Broznak.
Korábban
A most 84 éves Jovanka Brozt 1980 májusában, férje halála után az éj leple alatt költöztették ki az elnöki rezidenciából egy közeli villába. Évtizedekig gyakorlatilag házi őrizetben tartották, és a 2000-ben bekövetkezett politikai fordulat sem változtatott az özvegy helyzetén. Három évvel ezelőtt azonban ismét kapott személyi igazolványt, renoválták a teljesen lerobbant házat, amelyben él, és azóta az államfő özvegyének járó nyugdíjat, 108 ezer dinárt (mintegy 300 ezer forint) is folyósítják neki. Előtte gyakorlatilag szociális segélyből élt.
Josip Broz Tito (1892-1980) halála előtt néhány évvel külön költözött feleségétől. Akkoriban az a szóbeszéd járta, hogy Jovanka beavatkozott a politikai ügyekbe, s ez a vád máig nem tisztázódott. Jovanka, aki az Adriai-tengerpart horvát hátországából, a főként szerbek lakta Likából származik, nyilvánosság előtt soha nem kommentálta ezt a szóbeszédet. A végzettségére nézve ápolónő özvegy évente egyszer, május 4-én látható, amikor Tito halálának évfordulóján fölkeresi férje sírját, az úgynevezett Virágházat, amely az elnöki rezidencia kertjében található.
Az utóbbi években megnőtt a volt Jugoszláviából érkező látogatók száma a Virágházban, Tito sírjánál. A rijekai Tito köztársasága nevű egyesület pénteken horvát-szlovén stafétát indít az isztriai tengerparti városkából, Umagból a néhai államfő horvátországi szülőfaluján, Kumrovecen át Belgrádba, Tito sírjához, ahová május 25-én érkezik meg a staféta - adta hírül szerdán a Jutarnji List című zágrábi napilap.
Belgrádban egyébként hosszú évek után április végén megjelent egy album az egykori elnökről és feleségéről. A fényképeket a 60-as, 70-es években az elnöki párról Ivo Eterovic fotográfus készítette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap