Nem unatkozott a Mátyás-kor embere

2009. április 16. 10:28

Korábban

Harc az unalom és a török ellen

A 15. században az Unalom ellen az ételen és az italon kívül mással is harcoltak. Ezek közé tartozott a kártya, egyes vélemények szerint magát Zsigmond királyt is megörökítették az egyik lapon. A régészeti emlékek azt mutatják, hogy kockával, a mai malomhoz hasonló játékokkal és sakkal is múlatták az időt. A lovagi viadalok látványos szórakozást jelentette, volt, amikor éjszakába nyúlt. Mátyás lóversenyi híresek voltak, a budaiak és a visegrádiak is kedvüket lelték bennük. Érdekes, hogy a király és unkatestvérei mentesültek a nevezési díj befizetése alól. Mátyás udvarában a zene fontos szerepet kapott, a Kárpát-medencében megforduló muzsikusok bevonták az országot az európai zene vérkeringésébe. A nemzetközi hírű zenészek mellett a magyarok is tették a dolgukat, a thrombitas, kyrtes, gaydus, hegedes, lanthus, dobos, orgonas elnevezés tetten érhető a korabeli kútfőkben. A sokat emlegetett Galeotto Marzio kiemelte, hogy a magyarok őseik hősiességéről énekeltek magyar nyelven.

A királyok olykor Vénusz vonzásába kerültek, sajnos a szeretők pontos számát nehéz meghatározni. A sziléziai polgárok például zokon vették, hogy Mátyás király nemcsak a leányaik, hanem feleségük után is élén érdeklődést mutatott. Bonfini persze szépíteni akarta a helyzetet: a király „a tisztes asszonyoktól távol tartotta magát”. E. Kovács remek adatokat hoz a második legősibb mesterség űzőire, a sorok között feltárul előttünk a pozsonyi lupanar sorsa: a kereslet és a kínálat ebben bor(r)del-ben szerencsésen egymásra talált.

Otthon, édes otthon. A 15. században a magyarországi otthonokban minőségi változások következtek be. Jelentősen megnőtt a bútorok száma, nagy szerepet kapott a kényelem. Mátyás vidéki rezidenciáit pompásan alakíttatta ki, a főurak lakhelyei is impozánsak voltak. A jobbágyok házának nagyságát a család létszáma döntően befolyásolta, egy összeírás szerint Alsónyéken 1526-ban házanként nyolc fő élt. A hatalmaskodásokat rögzítő dokumentumok tömegével említenek törülközőket, mosdótálakat: ezeket az eszközöket minden bizonnyal sűrűn használták.

Az angol WC előtt is alkalmaztak megfelelő árnyékszékeket (vagy ahogy az egri püspökség 1508-as számadáskönyvében szerepelt: zarawzek-ket). Igaz, a higiénia nem mindig volt tökéletes: a budai Várhegy lejtőjén találtak egy pöcegödröt, és attól 70 cm távolságra egy kutat. Az épületek közel 90%-a fából épült, így a nyílt láng használata tilos felkiáltást fokozottan próbálták meg érvényre juttatni. Az 1462-es lőcsei példa azt bizonyítja, hogy ez nem mindig sikerült.

A gyilkosok, a rablók, a tolvajok, oklevél-hamisítók a 15. században is megkeserítették az emberek életét derül ki a Magánbűnök – közerkölcsök című fejezetből. A királyokat sem kímélték a támadok, elég csak gondolnunk az I. Károly elleni sikertelen, és a II. Károly elleni sikeres merényletre. Egyesek Mátyás halálát sem tartják természetesnek, azonban E. Kovács egyértelműen utal arra, hogy a király életének három utolsó évében szinte állandó orvosi kezelés alatt állt, 1489 márciusától pedig – köszvénye miatt – hordszéket kellett használnia.

A korabeli társadalomban sajnos tetten érhető az erőszak. Rablók garázdálkodtak az utakon, tettük olykor diplomáciai bonyodalmakhoz vezetett. 1434-ben a bázeli zsinatra tartó bizánci követséget fosztották ki Zala megyében, az ügy kellemetlenül érintette Zsigmond királyt. Sokat elmond az akkori viszonyokról, hogy a magyar középkori okleveles gyakorlatban a legtöbb iratot a hatalmaskodással kapcsolatban állították ki. Időnként nők is elkövettek rémtetteket: Apagyi Miklós felesége 98 forintot fizetet két emberének, hogy öljék meg a férjét. Kinizsi Pál özvegye, Magyar Benigna harmadik férjét, Kereki Gergelyt dobatta le a nagyvázsonyi toronyból.

A legrövidebb fejezet az Ellenség a láthatáron címet viseli. A török megjelenése és a török veszély állandósulása gyökeresen átformálta a magyar közgondolkodást. Meghatározóvá vált a permanens fenyegetettség, a napi készenlétet valamennyi lakos megsínylette. E. Kovács ebben a részben „számol le” Dugovics Titusz legendájával, de megjegyzi, hogy az ilyen típusú hőstettet végrehajtó névtelen hősökről beszámolnak a krónikák. Az utolsó fejezetben (Betegség és halál) a korabeli gyógyítás emlékeit szedi csokorba a szerző. A gyógyulást szinte teljes mértékben meghatározta a társadalmi környezet, a királyok egyetemen tanult, külföldi orvosokat alkalmaztak. A források megőrizték a királyok betegségeit, I. Lajos királyt valószínűleg lepra gyötörte, míg I. Albert magyar királlyal vérhas végzett. II. UIászlót minden bizonnyal gutaütés érte.

Az életmód is rányomta a bélyegét az emberek egészségére: a parasztok és a kis- és középnemesek körében sokkal több volt az idős ember, mint a polgárok és a bárók között. Ez utóbbiaknak nem tettek jót a mértéktelen lakomák és a tétlenül eltöltött napok. A köszvény népbetegségnek számított, de a csodajegyzékek szép számmal említenek szembajt, fogfájás, felfúvódást, fejfájást, sőt rákos daganatot is. A népi gyógyítók sokat tanulhattak a szerzetesektől, akik komoly tapasztalattal rendelkeztek a betegek ápolása terén. Az utolsó óra közeledtével az emberek végső akaratukat írásba foglalták, a 15. században kizárólag nemesektől, polgároktól és egyháziaktól ismerünk végrendeleteket. Ezekben komoly gondot fordítottak végtisztességük megadására is.

E. Kovács Péter: Hétköznapi élet Mátyás király korában. Budapest, 2008. Corvina Kiadó, 172 oldal, 5990 Ft (Mindennapi történelem)