Klímaváltozás fenyegeti a régészeti helyszíneket
2009. április 8. 08:36 Times Online
Mialatt a legtöbben a jövőt veszélyeztető globális felmelegedés miatt aggódnak, a környezeti változás a múlt fontos részleteit is eltüntetheti. A klímaváltozás ugyanis mára Közép-Ázsia sztyeppéitől Grönlandig partjaiig veszélybe sodorta a korábban örök fagy által konzervált régészeti leleteket.
Korábban
Az amerikai Archaeology című szaklapban megjelent, Veszélyeztetett helyek (Sites in Peril) című cikk szerzője, Andrew Curry leszögezi: a régészek nem tudják megállítani a globális felmelegedést, de siettethetik, hogy annak negatív hatásaira kiemelten figyeljenek oda.
Az egyik ilyen projekt Kazahsztán és Oroszország területén az Altáj-hegység területének védelme, ahol az elmúlt hat évtizedben temetők és kincsek garmadája került elő. Ezek egy részét közel két évezrede konzerválta az örök fagy: a testek mumifikálódtak, és a ruházat minden apró díszítéssel érintetlen maradt. Hermann Parzinger, a jégmúmiák egyik leghíresebb kutatója, a Porosz Kulturális Örökségi Alapítvány szakértője szerint a leletek olyan jó állapotban maradtak meg, hogy ebben az esetben inkább beszélhetünk néprajzról, mint régészetről.
Curry szerint a szkíta múmiáknál a legfőbb problémának a folyamatos felmelegedés tekinthető, hiszen a gleccserek összehúzódásával 3000 év után a szkíta sírok egyszerűen kiolvadnak, majd elrothadnak a szabad levegőn. A Ghenti Egyetem szakértője, Jean Bourgeois szerint már egy 1-2 Celsius fokos felmelegedés is végzetesnek bizonyulhat. Reményei szerint talán van megoldás, így a kurgánok falait fényvisszaverő festékkel vonhatják be, vagy földalatti termopumpák segíthetik az állandó hideg fenntartását. Ennek alkalmazásához azonban az összes meglévő sírt fel kell mérni, majd prioritási sorrendet kialakítani közöttük, azaz megállapítani, hogy melyiket lehet érdemes megmenteni.
Szintén hasonlóan kritikussá vált a helyzet az Alpokban, ahol a 2004-es, kiemelten meleg nyáron az olvadás korábban teljesen ismeretlen kőkori településeket, vagy épp római szandálokat hozott napvilágra. A leletek között talált érmékkel a szakértők pontosan datálhatták ezeket, és ennek alapján sikerült megállapítani, hogy az elmúlt évezredekben melyek lehettek a melegebb periódusok a régióban. A régészeknek ezért az olvadás egyszerre áldás és átok: áldás, mert korábban ismeretlen leletek kerülnek elő, amelyek az egykori klíma megismerésében is segítenek, illetve átok, mert ezek a leletek a szabad levegőn igencsak hamar elpusztulhatnak.
Grönland partjainál az olvadás és a gleccserek eltűnése egész más hatással járt. Ott ugyanis a jég a part menti eróziót tartotta vissza, így most a folyamatos melegedés a 2000 éves, a kutatók által kevéssé ismert Thule-kultúra településeit pusztíthatja el, amelyek kőházai, és bálnacsont építményei villámgyorsan válnak az enyészet áldozatává. A Koppenhágai Nemzeti Múzeum szakértője, Bjarne Gronnow szerint a partvonal évente egy méterrel lesz kisebb. Ráadásul a korábban feltárt helyszínek is veszélyben vannak: a sziget legkorábbi ismert települését, Qeqertasussukot eddig egy jégréteg védte, mind felülről, mind pedig alulról, és ez most lassan eltűnik majd.
Curry a cikkben még tovább megy: szerinte hasonló pusztulás veszélyezteti az amerikai kontinens első emberlakta településeit, a Kalifornia partjai található Csatorna-szigeteket, amelyek 13 éves maradványai a hullámok nyelhetik majd el.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 17. A náci Németország jellemzői](/ih0Ax/label/.cut-640x400/808.jpg)
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap