Felbecsülhetetlen levéltári károk Kölnben
2009. március 6. 12:20 Spiegel Online, MTI
Szakértők szerint felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat temettek be a romok a kölni városi történeti levéltár összeomlása nyomán. A mentési munkálatoknál egy különleges, restaurátorokból álló csapat várja, hogy a tűzoltók mit találnak a romok alatt.
Korábban
Több évszázados oklevelek, testamentumok, pápai, illetve császári rendeletek, történelmi könyvek, filmek, levelek váltak minden valószínűség szerint a keddi - még mindig megmagyarázhatatlan - katasztrófa martalékává, bár halvány remény van arra, hogy egy részük a romok eltakarítása után még részben megmenthető, illetve restaurálható.
Egyes vélekedések szerint a több mint ezeréves város és jelentős részben az ország "emlékezete" veszett vagy veszhetett oda. Erre utal, hogy a levéltárban olyan történelmi nagyságok feljegyzéseit is őrizték, mint Napóleon vagy a háború utáni első kancellár, Konrad Adenauer, de nyoma veszett Karl Marx, Friedrich Engels, Hegel vagy éppen Heinrich Böll korabeli feljegyzéseinek is. S mindez csak töredéke azoknak az eltűnt iratoknak, illetve feljegyzéseknek, amelyek az elmúlt évszázadok, illetve évtizedek hírességeitől származtak.
Az archívum legrégebbi dokumentuma 922-ből származott. A levéltár igazgatója szerint a négyemeletes épületben összesen 30 folyókilométert tett ki azoknak a polcoknak a hosszúsága, amelyeken a különböző dokumentumokat, leveleket, feljegyzéseket tárolták. A hetvenes évek elején átadott levéltári épület így is szűknek bizonyult, jelentős mennyiségű levéltári anyagnak a polcokon már nem jutott hely, így azokat ládákban tárolták. A sors iróniája, hogy a ládákba "rejtett" dokumentumok nagyobb valószínűséggel "élhették túl" a keddi katasztrófát, bár egyelőre ez is bizonytalan.
A levéltári anyagok értékét jól jelzi, hogy azok 400 millió euróra voltak biztosítva. A károk mindennek ellenére felbecsülhetetlenek, a dokumentumok jelentős része ugyanis minden valószínűség szerint megsemmisült, s másolat sem készült belőlük. A volt német kancellár, Konrad Adenauer unokája - maga is Konrad Adenauer - attól tart, hogy nagyapja számos feljegyzése, illetve a levéltárban őrzött írásbeli hagyatéka örökre elveszett.
A hatóságok mindenesetre igyekeznek menteni azt, ami menthető. A romok eltakarítását, illetve a kutatást nehezíti a kedd óta tartó szinte szakadatlan eső, ezért az épületmaradványokat hatalmas ponyvákkal takarták le. A helyszínen tartózkodik egy restaurátorokból álló "csapat" is, amely ugrásra készen áll a levéltári anyagok mentésére. Egyes remények szerint a dokumentumok egy része csak beszennyeződhetett, s ezek megtisztítása az egyszerűbb restaurálási munkák körébe tartozik. A szakértők szerint nehezebben ugyan, de restaurálhatók azok az anyagok is, amelyek kisebb károkat szenvedtek. Erős a félelem azonban amiatt, hogy az archív anyagok jelentős része megsemmisült.
A romok eltakarítása a rendkívüli esőzés következtében csigalassúsággal halad, a nehéz daruk, illetve egyéb munkagépek alig képesek mozogni a felázott talajon, miközben hatalmas mennyiségű törmelék vár eltakarításra. Időközben több értesülés látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a levéltár szomszédságában több épület is veszélyeztetett. A legtöbbet közülük a hatóságok kiürítették, de más épületek lakosai is tartanak attól, hogy házaik is a levéltár sorsára juthatnak. Azt a hivatalos hatóságok is elismerték, hogy néhány környező épület az elmúlt időszakban centimétereket süllyedt, ami megerősíti a veszélyt. A felelősség feltárása ugyancsak rendkívül vontatottan halad. Szinte bizonyos, hogy a levéltár összeomlása a metróépítés következménye, de még folyik az egymásra mutogatás.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap