Egyetemen oktatják a soá tanítását
2009. február 2. 11:01 MTI
Európában egyedülálló tárgyat vezetett be a római Sapienza Egyetem: arra képezi a jelentkezőket, hogy miként tanítsák a soát, miként mondhatják el a zsidók elleni népirtás történetét oly módon, hogy az soha ne merülhessen feledésbe Olaszországban. A tanfolyam elvégzése a soá tanítására jogosító master diplomát biztosít.
Korábban
"Nem sok időbe telik és már nem lesznek élő tanúi a zsidó népirtás borzalmainak, ezért új utakat kell keresni arra, hogy miként adhassuk át az erre a múltra vonatkozó ismereteket a fiataloknak" - magyarázta el Renzo Gattegna, az Olaszországi zsidó közösségek uniójának elnöke, aki részt vett az egyéves kurzus előkészítésében.
"A több szakág eredményeit felhasználó tanfolyam legfőbb újdonsága, hogy nem annyira magára a történetre, hanem oktatásának módszereire összpontosít" - mondta el David Neghnagi, a kurzus koordinátora. "Diákjaink a történelem, a művészet, az irodalom és a pszichológia felől közelítik meg a témát, így például szükség van a társadalomtudományokra annak megértéséhez, milyen lélektani következményei voltak a soának a túlélőkre" - fűzte hozzá. Amerikai és brit egyetemeken egyébként már régóta szerepelnek holokauszt-tanulmányok, de ezek magára a történetre, nem annak didaktikai módszereire helyezik a hangsúlyt.
Az első évben a római hallgatók főleg azok közül kerültek ki, akik már tanították a soát, a továbbiakban azonban pszichológusok, újságírók és antropológusok is jelentkeztek, fiatalok és idősebbek Olaszországból és külföldről egyaránt - mondta el Neghnagi. Az érdeklődés olyan nagy, hogy időnként vasárnap is tartanak előadásokat. Három év alatt mintegy félszáz személy végezte el a kurzust, a legutóbbi, harmadik tanfolyamot tizenöten fejezték be diplomával.. A közvélemény érdeklődését tükrözi, hogy az ünnepélyes átadási ceremóniáról több olasz televízió is beszámolt.
"Először csak a téma érdekelt, de most, hogy elvégeztem a kurzust, szeretném megosztani tudásomat és részt akarok venni a soá emlékének ápolására létrehozott társaságokban" - mondta el az egyik végzett, már 60 éves hallgató a ceremónia alkalmából, miközben felesége fényképen örökítette meg a férfit friss diplomájával együtt.
A fasizmus értékelése és a soá több mint 60 évvel Benito Mussolini több mint két évtizedig fennállt fasiszta rendszerének bukása után is vitatéma Olaszországban. A 2. világháború idején mintegy 8 ezer olasz zsidót deportáltak, többségük Auschwitzban pusztult el. A soá áldozatainak teljes száma világméretekben pontosan nem ismeretes, a legtöbb becslés 5-6 millió közötti számot említ.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05